MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1966

1966-11-04 4. öe. - 1966_PE 4/109

- 176 ­Bizonyos negativ tények azonban-ugy vélem - nem jelenthetik azt, hogy fővárosunkban az ifjúság egészéről pesszimista, sötét képet alkossunk. Az ifjúsági bűnöző réteg csak egy része az ifjúságnak, mégpedig elszigetelt kis töredéke, A KBH. adatai szerint Budapesten 1965-ben llo.ooo 14—18 éves korú fiatal élt. Ebből bíróságaink 12o6 főt Ítéltek el, vagyis az ilyen­koru fiatalok 1,1 %-át. Azt kiszem, ezek a számok önmagukért beszél­nek. Persze ezen tul még van néhányszáz fiatal, akik kisebb, vagy nagyobb olyan cselekményt követtek el, ami nem fér össze egy szoci­alista ország fiataljainak elvárható magatartásával. Ezeknek nagy­rés zét azonban figyelmeztetéssel, a szülűk, a tanárok, a IGBz érdek­védelmi bizottságának a segítségével helyre lehet hozni, jó útra lehet téríteni. A szélsőséges eseteket hal/va, jónéhányan készek az általánosításra, és azt mondják, hogy "ez a mai fiatalság"* Ez azonban nem helyes. A fiatalok legnagyobbrésze becsületesen dolgozik, tanul, kiveszi részét a szocializmus építésekből, védelméből^ A vietnami műszakok, a szocialista ifjúsági brigádok , az ifjúsági építőtáborok, a KISz növekvő politikai ereje, mind a fiatalok érettségét, a párt politi­kájával való egyetértést mutatják. Ez a fő, a meghatározó, amikor az ifjúság egészéről beszélünk, és ezt nem gyengíti, hanem erősiti, ha éppen a nagy/többség érdekében szólunk azokról az ellenséges hatá­sokról, amelyek ifjúságunkat érik, vagy érhetik. Befejezésül szeretnék rendőri állományunk eszmei-politikai fejlő­déséről 9gy par szót szólni. !\ Budapest közbiztonságának megszilárdításáért folytatott harc szem­pontjából nagy jelentősége van annak, hogy budapesti rendőri álló­4 0ft '

Next

/
Oldalképek
Tartalom