MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962

1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-I/69

- 67 ­Kedves Elvtársak! A továbbiakban 3 kérdéssel foglalkozom, mégpedig a kutatómunka hatékonyságának növelésével, a vezetési szinvonal e­melésének néhány kérdésével, valamint a termelési és kereskedelmi tevékenység összhangjával. Az első kérdés vitája kerületi pártértekezletünkön zajimtt le. Is­meretes, hogy Újpest a híradástechnikai ipar egyik bázisa, és je­lentős szerepe van abban, hogy milyen eredménnyel valósul meg a KB. 1962. június 29-i határozata. Ebből következően pártértekezletünk tárgyalta azt is, hogy a kerületünkben lévő Híradástechnikai Kutató Intézetek miképpen segitik elő a határozat megvalósítását. A vita folyamán a Távközlési Kutató Intézet kollektivája kisebb tanulmányt terjesztett pártértekezletünk elé, amely sok hasznos javaslatot tar­talmaz a kutató munka hatékonyabbá tételére. Mivel a kutatás, a ku­tató intézetek munkája nemcsak újpesti probléma, engedjék meg, hogy néhány javaslatunkat ismertessem, bár ezek a javaslatok egynémely pontban találkoznak Pál Lenért elvtárs véleményével. Biőször is: ez a kollektiva is javasolja, hogy korlátozni kell a kutatási témák számát és helyesebben kell azokat megválasztani. Ezt azért szükséges ismételten felvetni, mert az erre vonatkozó határo­zat mindez ideig nem hozta meg a kivánt eredményt. Tapasztalható ugya is, hogy nes szakemberek egyrésze a saját maga által meghatározott, a népgazdaság számára nem időszerű témán dolgozik, s ehhez a témá­hoz görcsösen ragaszkodik. Másik javaslat: szükségesnek tartják a kutatás szellemi kaoacitá- V sának koncentrálását, illetve növelését. Ennek érdekében az előté­mákkal foglalkozó Akadémiai kutató intézeteket javasolják átmene­tileg bekapcsolni az ipart közvetlenül segitő feladatok megoldásá­ba. Véleményünk szerint meg kell szüntetni a párhuzamosan folyó kutatást ugy, hogy az azonos témán dolgozó kutató részlegeket egy közös intézetbe vonják össze és ilyen módon a nagy feladatok megol­dására alkalmas kutatási és fejlesztési bázist teremtsenek. A ku­tató intézetek csak üzemi gyakorlattal rendelkező, tudományos mun­kára alkalmas kutatási és fejlesztési bázist teremtsenek. A kuta­tó intézetek csak üzemi gyakorlattal rendelkező, tudományos munká­ra alkalmas szakembereket vehessenek fel. Ezeket az üzemek kötele­sek legyenek átadni. A kutató intézetek pedig a kutató munka Terü­letén gyengébb szakembereket adják át az üzemeknek. A híradástech­nika területén lévő kutató és fejlesztő erőinket összpontosítsuk a

Next

/
Oldalképek
Tartalom