MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962

1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-II/37

elősegítette a főosztály, hogy a struktúra átalakítással kapcsolatos párthatározatok érvényesüljenek. A budapesti gépipar, - és az egész gépipar - strukturális átalakításá­val kapcsolatos párthatározatok végrehajtását nagyobb mértékben gá­tolja többek között a külkereskedelem. Előfordul olyan eset, hogy az export igények kedvezőtlen irányban tolják el a gépipar szerkezetét. Olyan eset is előfordul, hogy a hasai igények alakulása kényszerit a gépiparra egy-egy igen anyagigényes gyártmányt. Fékezőleg hat több esetben a gépipari struktúrával kapcsolatos határozatok végrehajtásá­ra az is, hogy az egyéni, a vállalati, a tárca és a népgazdasági érdek ellentmondásban van. Olyan eset is előfordul, hogy a mutatórendszerünk, a tervmetodikánk, nem segiti elő a gépipari struktúra formálását. Elő­fordult olyan eset pl. amikor a 2/3-as l/3-as arány betartása érdeké­ben a műszaki fejlesztés, a kisgépesités, kószülókezós, szerszámozás helyett az anyagigényesebb gyártmányok előállítására törekedtek a vállalatok. Olyan eset is előfordul, hogy az árképzésünk hat fékezőleg az uj, a korszerű - munkaigényesebb gyártmányok fejlesztésére, a gép­ipari struktúra ilyen irányba való eltolására. Előfordul az is, hogy a meglévő gyártmányok tökóletesitóse révén akarjuk elősegíteni a struktúraváltozás azzal, hogy a fejlesztés révén, munkaigényesebbé tesszük a gyártmányt, hogy anyagigényessógónek csökkentésére törek­szünk, de gátolja ezt a szűk kutatási, tervezési bázis, gátolja ezt a magas selejtkár, az elavult konstrukció, az elavult technológia, Kern segiti elő kellő mértékben gépiparunk struktúrájáénak még kedve­, zőbb alakulását az is, hogy a KGST keretén belül még igen sok gyárt­mánycsoportra nincsen létrehozva a szakosítás, A gépipari struktúra változtatásával kapcsolatos elképzeléseinket, ós a gyakorlatilag várható intézkedéseinket a II, ötéves terv főbb koncepcióinak javaslatai, célkitűzései tartalmazzák. Ezek a javasla­tok, elképzelések főbb vonásaiban tartalmazzák a struktúra változást segitő, igazgatóságonként tervezett profiltisztítást, illetve uj pro­filok meghonosodását, az igazgatóságonként tervezett gyártásfejlesz­tést és a korszerű technológia meghonosodását, az igazgatóságonként tervezett gazdaságos termelés növelését, és a gazdaságtalan termékek gyártásának beszüntetését. Tartalmazza még ezeken kivül ez a javaslat részben a gépipari struktúra változását segítve, az igazgatóságonként tervezett importhányad csökkentését segitő intézkedési javaslatokat, az igazgatóságonként kialakított műszaki fejlesztési elképzeléseket és az igazgatóságonként elképzelt fontosabb kutató és fejlesztő te­vékenységek feltételezését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom