MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962

1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-I/53

- 51 ­légitő a gázellátás. Természetesen aem az uj lakásokra gondolok. A háztartási gépek elég drágák ahhoz, hogy többgyermekes csalá­dokhoz is bekerüljenek. Mivel itt az ipar vezetői i» résztvesz­nek, azt kérjük, tűzzék célul az ujitási feladattervekben az ol­csóbb és célszerűbb kis háztartási gépek tervezését és sorozat­gyártását még akkor is kezdjék el, ha a vállalat értéktervét ez nem emeli olyan mértékben, mint a nagygépek. Vannak ilyen kezde­ményezések, de a kereskedelmi dolgozók ezekre nem eléggé hivják fel a figyelmet. Mi ezen saját kerületünkben ugy kivánunk változ­tatni, hogy felvettük a kapcsolatot az Otthon Áruházzal és vásár­lással egybekötött kiállitást rendeznek a kis háztartási gépek­bői. Sok nő a gyermeknevelési gondok miatt nem vesz részt a tanulás­ban. Slég sokat halljuk, hogy az elfoglalt szülők gyermeke kerül rossz társaságba. Ennek elkerülése érdekében az úttörő-mozgalom és a szülői munkaközösség a pedagógusokkal együtt nagyon sokat te­hetne. Indokolt az iskola-napközik férőhelyének bővitése is, foko­zottabb mértékben. Felhivták figyelmünket arra is, hogy sok fiatal házas a lakásgondok mellett a második műszak gondjai miatt sem akar gyermeket, vagy esetleg egy gyermeknél többet. Az emiitettek talán apróságnak tűnnek egy ilyen nagyjelentőségű értekezleten. De ahhoz, hogy a nők megfelelő arányban vegyenek részt a politikai, a társadalmi és a kulturális élet minden területén, nem elég csak beszélni a második műszak megkönynitéséről, hanem tenni is kell érte. Nagyon sok esetben pénzbe sem keiül, csak jobb szervezésbe. Azok az asszonyok, akik ezt mind felvetették, nam hagyták figyelmen kivül eredményeinket sem, sőt a jelenlegi hibák kijavításához még a segítségüket is felajánlották. A két beszámoló foglalkozott a munkáskerületek kulturális helyze­tével, de a határozati javaslat ennek megoldására nem utal. Helyes lenne, ha a határozati javaslatban ez helyet kapnak és az illetékes szervek ehhez az anyagi alapok megteremtését is biztositanák. Mi­vel én Csepel küldötte vagyok, elmondhatom, amennyiben az anyagi fiitételek biztositva lesznek, Csepel dolgozói a társadalmi munká­ból kiveszik részüket. Azt tudjuk, hogy a megoldás nem me&y máról­holnapra. Szükséges volna addig, hogy a jelenleg meglévő szűk kul­turális létesítményeinket bővitsük. Mint kiderült, a Magyar Posz­tógyárban is kezd tömegméretűvé válni a sokoldalú művelődési igény 53>

Next

/
Oldalképek
Tartalom