MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962
1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-I/412
- 3 Manapság a párt és a gazdasági vesetés eredményeit nemcsak azzal mérjük le, hogy teljesítettél e a terveket, Éz csak a minimum. Azt is vizsgálni kell, hogyan használtuk ki a rendelkezésükre álló lehetőségeket* Valóban elkövettünk-e min dent azoknak a tartalékoknak a feltárására is, amit központilag nem is lehet látni, nagyobb a jelentősége annak, hogy mikor és mit vetünk.fel,• és helyileg hogyan oldjuk meg a feladatokat. A pártszervek és a gazdasági vezetés együttműködésének eredményességét két konkrét kérdésnél szeretném bemutatni, még hozzá két olyan nehéz éi kényes^kérdésnél, mint az ipar átszervezése,vagy pl. a folyamatos műszakok bevezetése. /• A termelőerők koncentrációja, a nagyobb üzemek létrehozása és ebből adódóan az álló- és forgó eszközökkel való észszerűbb gazdálkodás elméletileg nem is vitatott, szinte magától értetődő tó tel volt nálunk is. A megvalósítás utján való nagyobb előrelépés szül ségességét azonban még akkor is nehezen láttuk b< VH .Kongresszus tárgyalt és határozatot is hozotl És amikor elkezdtük fee-s kellő psszehangolás &ij* ján nagyon nehezen ment a dolog.