MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962

1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-I/271

- 35 ­Különösen az elmúlt másfél évben erőteljesen fejlődött a pártmunka társa­dalmi jellege. A budapesti pártmozgalom választott testületeiben mintegy 22 ezrén vesz­nek'részt; Ebből 17 ezer alapszervi vezetőségi tag. Ezen kivül kb. 20 ezer pártcsoport­biralmi tevékenykedik társadalmi munkában. A pártbizottságok mellett jelenleg kb. 5 és fél ezer állandó megbízással dolgozó társadalmi munkatárs tevékenykedik. Ha a pártbi­zottságok előtt olyan feladatok állnak, mint a kongresszusra, a vezetőségek ujja válasz­tására való felkészülés, vagy fontos párthatározatok előkészítése, végrehajtásának ellen­őrzése, akkor a társadalmi aktívák száma kétszeresére is emelkedik. A társadalmi munkások széles hálózata lehetővé tette, hogy tovább csök­kentsük a Budapesti Pártbizottság és a kerületi pártbizottságok függetlenített apparátusát. A felszabaduló státuszokból növeltük a közvetlen végrehajtásban dolgozó pártmunkások számát. Tovább fejlődött az ellenforradalom elleni harcokban létrejött munkásőrség. A lakosság tiszteli és becsüli a munkásőröket. A munkásőrségben végzett munka meg­becsült társadalmi tevékenység lett. Javult a kiképzés színvonala. Eredményesnek bizo­nyult a párton kívüliek bevonása. A közel kétezer pártonkívüli munkája a testületben is bizonyítja a párttagok és a pártonkivüliek közötti egészséges kapcsolatot. A budapesti pártmozgalom egészségesen fejlődött. Ezt ugy érhettük el, hogy a Központi Bizottság útmutatása alapján, törekedtünk a pártélet lenini normáinak megtartására. A pártélet további fejlődését segiti elő a Szervezeti Szabályzat tervezett módosítása, amely fokozott követelményeket támaszt a pártszervezetekkel és a párttag­sággal szemben. 4. / Káderhelyzet. A Budapesti Pártbizottság és ennek nyomán a kerületi pártbizottságok is nagyobb figyelemmel, alaposabban foglalkoztak a káderek kiválasztásával, képzésé­vel és nevelésével; a kádermunka tapasztalatait a korábbinál rendszeresebben elemez­ték és napirenden tartották. Elértük, hogy a kádermunka a Budapesti Pártbizottság és a kerületi párt­bizottságok munkájában tervszerűbb, előrelátóbb. Az alapszervezetekben, méginkább az üzemi és hivatali pártbizottságokban is egészséges fejlődés indult meg. Nagy gon­dot fordítottunk arra, hogy a kádermunkában is biztosítsuk az elviséget, az embereket munkájuk, egész tevékenységük alapján ítéljék meg. A nyilt, őszinte légkör jellemzi a kádermunkát is. A káderek megítélésében a politikai megbízhatóság, elvi szilárdság JL#

Next

/
Oldalképek
Tartalom