MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962
1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-I/25
- 23Vagy pl, a közelmúltban kőművesek jelentek meg mellettem és elkezdtek egy közfalat bontani. Nem tudtuk, hogy miért, a kőművesek maguk sem tudták. Amikor az üzemmérnöktől megkérdeztük, hogy mit csinálnak azt mondta, tesznek oda a közfal közé a MEG-nak egy asztalt, amelyen a darabokat fogják elhelyezni és mérni. Már akkor láttuk, hogy ez nem lesz jó, mert a darupálya nem nyúlik be oda és kiderült, hogy a MEO valóban nem tudja használni az asztalt, mert a darupálya tényleg nem nyúlik be oda, de ugyanakkor beleöltek egy csomó pénzt a betonlapba, mert nagyon komoly alapot csinálták - és most minden ugy áll ahogy volt # Ugyanakkor a fal lebontásával jókora huzatot csináltak, ami miatt számtalan dolgozónk ment már betegállományba. Egy barátom - szocialista brigádvezető - elmesélte, hogy egy üzem körül deszkakerítés volt, Ugy gondolták, hogy ez nem jó s helyette építettek betonkeritést. Amikor a betonkerités elkészült, akkor az egészet lebontották, mert épületet emeltek oda. Az ilyen eseteknél gondolunk a százezer forintok felesleges kidobására. Szeretnék foglalkozni a felnőttoktatás kérdésével,/Zaj./ Fel szeretném hivni felső vezetőink figyelmét arra, hogy jelen pillanatban lehetőségeink zsugorodnak, mert ellentmondás van a mai helyzet és a munkatörvénykönyv között. Egyik irányvonalunk a termelés fokozása és a termelékenység növelése érdekében az, hogy jobban használjuk ki gépeinket, illetőleg három műszakot állítsunk be. Elnök; Elvtárs! nagyon kérem, hogy további mondanivalóját fogja rövidebbre, mivel 36 elvtárs kért szót és szeretnénk minél több elvtársnak szót adni, /Taps,/ Oravecz Béla elvtárs: Itt csak azt szeretném kiemelni, hogy a Munka Törvénykönyv előírja: olyan elvtársakat nem lehet beállítani éjszakai műszakba, akik iskolába, felsőbb iskolába, illetve technikumba járnak. Számuk viszont nő, ezeket az elvtársakat nem tudjuk éjszakai műszakba tenni, ezért javasolnám, hogy áldják meg a technikum kérdését olyan formában, hogy az is délelőtti és délutáni műszak legyen, mint az általános iskola.