MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962
1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-I/136
"133 " burzsoák - egyetemi tanárok, világnézetükben reakciósak voltak. Be voltak csukva és a börtönből vezették őket elő az egyetemi előadásokra, ott hátul, a függöny mögött a bilincset levették róla, megtartotta az előadást, visszatették a bilincset, visszament a börtönbe. Mindenki tudta, az előadók, a hallgatók az egész ország. Ilyesmi is volt, de hol vagyunk mi most már, általában a szocialista világrendszer fejlődése és a magyar szocialista forradalom fejlődése, - attól az időtől. Nem akarok önöket nagyon csiklandozni, én meg tudnám mondani, mi most hol tartunk, nagyon szemléltető példával. A kongresszusra való felkészülés káderezéssel is folyik, össze van kapcsolva. Többfelé tanakodnak az emberek, hogyan lehetne erősiteni a pártvezetőséget, milyen emberek jöhetnének szóba. És megmondom elvtársak,hogy volt egy néhány ilyen elgondolás - itt persze csak javaslattételről van szó, nem döntésről - még hozzánk közeli körökben is, de másutt is, megállapodtunk emberekben, azt mondottuk, nagyszerű ember, ez kell oda azokhoz a vezető posztokhoz, mert nagyszerűen érti szakmáját, ez nagyon tiszteséges ember, és tud a szocializmusért dolgozni. Gondoltuk, minden esetre azt is nézzük meg, hogy tavalyelőtt lépett a pártba, vagy húsz éve. Kiderült, hogy nem is párttag. Mondottuk, ez lenne azután a forradalmi ujitás /derültség/, vezető pártszervbe beválasztani embereket, akikről utólag kiderül, hogy nem is párttagok. Egyébként elvtársaim, magam ismerek esetet - még a Marosán ügy és a kubai ügy mellett volt időnk kicsit másra is figyelni - a Budapesti Pártbizottság felügyelete alá tartozó fontos területen működő pártbizottság tagjai közé beválasztottak pártonkivülit, és csak másnap jöttek rá, hogy az illető pártonkivüli /derültség./ Most Hem tudom, hogy másztak ki ebből a helyzetből, de megtörtént ez valóban. Mit akarok mondani? Persze a tévedés mindig tévedés, és butaság.De ami a nagyszerű ebben az egészben, a mi helyzetünk elvtársaim, hogy élünk, dolgozunk együtt emberekkel évek óta, szinte halljuk az álláspontjukat, a nagyszerű bátor kiállásukat a szocializmus épitése kérdéseiben, kritizálnak, a Központi Bizottságot kritizálják, azt mondjuk, na ez jó elvtársunk, - és kérem kiderül, nem is párttag. 3z a nagyszerű, mert most kezd valósággá válni az is, amit mi szeretnénk nagyon, hogy kevés olyan ember legyen a pártban, akit szeretnénk a párton kivül látni, és nagyon sok olyan ember legyen a párton kivül, MG