MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962

1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-I/14

- 12 voltak. Azért tartom szükségesnek ezt elmondani, mert a legutolsó hó­napokban néhány kérdésben folytak vitáink alapszervi párttitkárokkal, pártvezetőségi tagokkal, párttagokkal és pártonkivüliekkel egyaránt, akik a nyilvánosságra hozott határozattal vitatkozván, egy kicsit azt éreztették, hogy ők kommunista álláspontot képviselnek, de nincsenek meggyőződve arról, hogy a határozat megfogalmazói egyértelműen kommu­nista módon akartak dönteni. Különösen a törvénysértő ügyek lezárásá­val kapcsolatos határozatnál volt néhány elvtársnak ilyen észrevétele. Ehhez kapcsolódik a dolog másik oldala is, hogy vezetni anélkül, hogy a vezetettekben ne bizzon az, aki oktat, nevel, vagy politikai előadá­sokat tart, nem lehet és meggyőződésem, hogy ezt a kölcsönös bizalmat létre hozni, megteremteni lehet. A párt-funkcionáriusoknak és a párt­vezetőknek kell sokszor revizió alá venni magatartásukat és munkamód­szereiket. Ahhoz a kérdéscsoporthoz, amit a tézisek ugy fogalmaznak meg, hogy ideológiailag még nem egységes az értelmiség - és kicsit hozzá tehet­nénk, hogy a társadalom többi rétege sem - olyan javaslatom lenne, hogy feltétlenül pártszerveknek kellene kézbe venniök a marxizmus ok­tatása egész rendszerének a felépitése kérdését, az általános isko­lától kezdve az egyetemig, s az egyetem befejezése után, a pártisko­lák rendszerét figyelembe véve, az egyes szakmák lehetőségeit is szem­előtt tartva. Két dologgal szeretném ezt megindokolni. Az egyik: a pedagógusoktól megköveteljük joggal azt, hogy marxista szellemben nevelje a fiatalokat. A pedagógus megkapja az illetékes állami szervektől a szakmailag jó tankönyveket, de ezek a tankönyvek nem adnak mindig kielégítő választ arra, hogy egy adott témát hogyan "politizáljon át" a pedagógus és sokszor az ő öntevékenységére van bizva, hogyan akar politikai szemléletet, vagy marxista világnézetet továbbitani annak a fiatal gyereknek, akit tanit. Ezen a pedagógusok részére szervezett politikai oktatások mellett a szakmai konferenciák olyan kiegészitő anyagával kellene segiteni, ahol ötleteket adunk ar­ra, hogy a földrajzszakos tanár, vagy a matematika tanár hogyan poli­tizáljon, Azért tartom ezt szükségesnek, mert ha a politizálás függet­len az anyagtól, ha óra végén elmond egy-két politikai szólamot a pe­dagógus, vagy ugy mondja el politikai nyilatkozatát, hogy az nem kap­csolódik az anyaghoz, akkor természetesen nem érhet el lényeges hatást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom