MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1962

1962-10-31 3. öe. - 1962_PE 3-I/122

-119 ­tele és ez az igazi erő, mert azok az emberek, akik saját állás­pontjukat, helyeslésüket, vagy kételyüket szabadon kifejthetik és arra még a vita időszakában meggyőző érveket hallottak, azok ugy mennek el arról a tanácskozásról, hogy a saját határozatukat in­dulnak végrehajtani. És ez adja a mi pártunk hatalmas és megsok­szorozott erejét. Mert ugy mond, igy is lehet számolni. A Magyar Szocialista Munkáspárt újjászervezését megelőző időszak­ban nálunk a magyar munkásosztály élcsapatának taglétszáma meg­haladta a 920 000-et, és a Magyar Szocialista Munkáspárt újjá­szervezése után 200-250-ezer ember tömörült első sorakozóra,majd felnövekedett pártunk taglétszáma a jelenlegi mintegy félmillió­ra. De miért van ennek a félmillió embernek,az ő egységes fellé­pésüknek tizszeres meggyőző ereje, a korábbi 920 ezer ember ere­jéhez képest? Nem azért, mert a jelenlegi félmillió valami fel­sőbb osztályból való kommunista lenne, mint a régebbiek voltak - mert hiszen ez a félmilliós sereg ott volt tulajdonképpen a 920 ezer között is - hanem azért, mert most a párt lenini módon és kommunista forradalmi módszerekkel dolgozik. Ugy hogy azt akartam én ezzel mondani, hogy a mi ellenségeink hadd örvendez­zenek, ők félreértésben vannak. Én a Központi Bizottság nevében most ki tudom jelenteni, hogy mi változatlanul arra fogjuk biz­tatni és bátoritani egész párttagságunkat, a párt minden szerve­zetét, hogy a kérdések eldöntését megelőző időszakban vitatkoz­zanak csak mentül hevesebben, annál jobb és pontosabb lesz a határozat, és ami nem utolsó, hogy annál szilárdabb egységben, zárt és megbonthatatlan sorokban tudunk harcolni a párt határo­zatainak végrehajtásáért. De ha akarnánk, még kiszélesíthetnénk ezt a kérdést, és talán meg is emlitem. A párt Központi Bizottsága azt a módszert alkalmazza, - és ezt Önök ismerik, és ezt az egész ország közvéleménye tudja, - hogy ha a párt valamely állásfoglalása milliókat érint, - és a párt központi döntései rendszerint ilyenek, - akkor a párt nem elég­szik meg azzal, hogy a kommunisták a maguk köreiben behatóan és alaposan megvizsgálják és megtárgyalják a tennivalót, hanem min­den lehetséges alkalommal az előzetes tanácskozásba bevonja a­zoknak a pártonkivüli dolgozóknak a lehető legszélesebb körét, akik a határozat végrehajtásában érdekeltek. Értelmesen gondol­ttt »

Next

/
Oldalképek
Tartalom