MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1959
1959-10-31 2. öe. - 1959_PE 2/46
- 35 Valahogy ugy képzeli néhány vezetőnk: hogy a fiatalok részt vehetnek faültetésben, meg a brigádmozgalomban, részt vehetnek az ifjúsági akadémián, meg a Kilián-próbán, elnyerhetik az okleveleket és érmeket, de KISZ tagnak felvenni • azt már nem mondják mi vigyázunk a felhígulásra." A magunk részéről a megfelelő konzekvenciákat levontuk. Akár " jobb"felől, akár "bal" felől indokolják is egyesek a tagfelvétel lassítását, az ered© egy: pártunk határozatával ellenkezően járnak el és gyengitik ifjúsági szövetségünk hatóerejét. KISZ titkáraink egy része elfelejti hivatását és mint a szerelmes pacsirta, saját hangjától megszédülve nem hallja a fiatalok dorombolásét KISZ szervezetük ajtaján. Ezt a dörömbölést én a politikai érettség egy bizonyos fokának is tartom, Nagy hasznára lenne a KISZ vezetőknek, ha a párttitkár elvtársak is megkérdeznék: nős KISZ titkár elvtárs, nem kellene- e már továbblépni? A budapesti fiatalok döntően pozitiv fejlődése mellett néhány olyan kérdésre is szeretnék kitérni, ami gondot okoz. A fiatalok gondolkodásában és magatartásában jelentkezik néhány olyan negativ vonás, amelyből egyesek időnként és helyenként azt a következtetést vonják le, hogy a mai fiatalság általában rossz* Ilyen következtetésre természetesen elsősorban indifferens emberek jutnak. Általában nem rosszabb a mai nemzedék sem, mint bármelyik megelőző, sőt népi rendszerünk nevelő hatása alapján - inkább jobbak. - A fiatalok egy részének negativ vonásai azonban ugy jelentkeznek a kérdéssel nem alaposan foglalkozók számára, mint egy hordó mézben egy kanál kátrány. A sáájiz mindenesetre el van rontva és csak nehezen hámozzák ki az igazságot. Számolnunk kell a budapesti fiatalok egy számottevő részében megnyilvánuló kispolgári egoizmussal, fegyelmezettlenséggel, az idősebbek iránti tisztelenséggel, a mának élés megnyilvánulásával, valamint egy kisebb számban jelentkező huligánizmussal. A fleklasszált elemek gyermekei - akik bekerültek a munkásosztály soraiba - magukkal hozzák nevelésük negativ vonásait, melyeket egy csapásra nem tudnak levetkőzni. Ha ráaadásul a mi társadalmunk pozitiv nevelő hatása helyenként gjengén érvényesül, akkor ott a burzsoá politikai nézetek és erkölcsök befolyásolhatják, egyébként rendes dolgozó szülők gyermekeit is. •/r ORSZÁGOS LEVÉLTÁR