MSZMP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.1.a.2.) 1959
1959-10-31 2. öe. - 1959_PE 2/138
u - 127 * meg. Mi vendégei vagyunk most Budapesti egyik legnagyobb üzemének az Egyesült Izzónak és a IV. kerületi Pártbizottságnak. Nem véletlenül jöttünk ide. Annak idején a Budapesti Pártbizottságban az volt a vélemény, hogy a Budapesti Pártkonferenciát lehetőleg üzemben, vagy üzemi kerületben tartsuk, ezzel is dokumentálva a párt egész osztály- és politikai jellegét. Eljöttünk tehát az Egyesült Izzóba. Itteni barátainknak és elvtársainknak meg kell mondani, hogy ez egy csata eredménye volt, és én azt hiszem, az, hogy mi ide kijöttünk, nemcsak a IV. kerületi Pártbizottság számára jelent politikai segitséget és felelősséget is, hanem az Egyesült Izzó számára is. Bizonyára egyetért a pártkonferencia azzal, ha megkérjük a IV. kerületi Pártbizottságot és az üzem párttitkárát, igazgatóját, hogy tolmácsolja e kedves és szeretetteljes vend; églátásért és a jövőbeni kötelezettségekért a pártkonferencia elismerését. /Taps./ Még egy kérdést, mikor a jelentést a Budapesti Pártbizottság elé terjesztettük, a Pártbizottság tagjai több órán át vitatták. Szerkezetével és irányvonalával a Budapesti Pártbizottság egyetértett. A Budapesti Pártbizottság tagjai azonban különböző kérdéseket vetettek fel, amelyeknél az volt a fő szempont, hogy azokat épitsük bele. Mondták a Pártbizottság tagjai, hogy ők jól tudják, hogy az akkori szöveget lerövidíteni is probléma - kb. olyan volt, mint amit itt előterjesztettük - de azért beszéljünk erről is, arról is, meg amarról is, ami kb. kitett volna egy 5-6 órás referátumot. Aztán felhatalmazást kaptunk arra, hogy az elhangzottak lényeges részét ha csak érintve is, depróbáljuk beledolgozni. Az elvtársak egy részét meglepte, hogy 1 óra és 50 perc alatt is meglehet a kérdést oldani. Es azt hiszem, a vitánál is az volt a nehéz, hogy mi megpróbáltuk keresztmetszetében visszaadni azt, ami Budapesten van. A leglényegesebb réssé a dolgoknak az volt, amit az én javaslatomra a párt Végrehajtóbizottságában és a Pártbizottságnál hónapokkal ezelőtt fogadtak el, hogy t.i. mire kell nekünk válaszolni, mi az a fő kérdés, amit itt várni fognak, ha szabad igy mondanom, nemcsak Budapestem, hanem a nemzetközi munkásmozgalomban is. Vájjon ez a 130.000 kommunista ura-e a helyzetnek, összefogja-e, átöleli-e, vezeti, irányitja és ellenőrzi-e? És mi az akkori anyag és a mostani anyag alapján erre- igennek válaszoltunk. De megmondottuk és ez a kritikában kijött - hogy ezen belül nekünk nemcsak fehér -g OltóZAGOSLEV&TA«2^^