MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1988
1988-12-19 225. öe. - 1988_PB 225/46
- 7 A BPB titkárai részt vesznek a pártbizottság képviseletének ellátásában, kulcsszerepük van a párthatározatok fővárosi szintű tervezésében, végrehajtásában, a pártmunka operativ irányitásában, továbbá az ella nőrzésben. Felügyelik e testület által megjelölt munkaterületeket, a politikai munka eg:/es folyamatait, irányitják a pártappnrátus hozzájuk rendelt részlegének munkáját, illetve vezetik az egyes politikai feladatok megoldását a PB-tagok, az Irányított pártsservek és az apparátus közreműködésével. A BPB döntéselőkészitési rendszere fontos less erősítenünk a politikai akaratképzésnek a pártszervezetekből indulő, a kerületi pártszorveken és a PB-tagokon át közvetített folyanfctalt, amelyek pl. soron kivűli PB-üléseket igényelhetne]:, s végül is Q% apparátus számára adott, határozott politikai feladatnagjelölésben öltenek testet. A testületi döntések politikai megalapozásához rendszeresen igényelnünk kell a tagság egészének, illetve meghatározott /érintett, érdekelt/ körének, illetve a téma szakértőinek közreműködését. Pontos kérdésekben alkalmassunk kétlépcsős tárgyalási eljárást, a két PB-üIéa kb'sött kérjünk véleményeket a döntesnes* A tagság egéssét érintő kérdés ékben minden pártszervezetünk véleményét kérjük ki . széban, vagy Írásban, A kevésbé átfogd, de fontos politikai kérdésekről - témától függően - a döntés előtt a kerületi, illetve 2 munkahelyi pártbizottságoktél kérjünk véleményt. A papírmunka csökkentése érdekében ezt célszerű a pártszervezetek fórumain valő közvetlen jelenléttel megoldani /PB-tagok, apparátus/* Meg kell adni a PB tagjainak, illetve a pártszervezeteknek azt a lehetőséget, hogy a pártbizottság ülésén as előterjesztett javaslatok mellett, esetleg azokkal szemben alternatív javaslatot terjesszenek előí l*G