MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1988
1988-05-31 220. öe. - 1988_PB 220/14
- 10 És gondolom ezen a második pártbizottsági ülésen itt lesz, mert ígéretet tett arra is. Ezen kivül ránk bízták. Mégis be vagyunk szűkítve, mert megint vissza kell térni erre az Országos Pártértekezletre, hogy legalább KB tagot válasszunk, mert ha nem, akkor kooptálni kell. Mert milyen küldöttértekezlet volt az, amelyik megválasztotta a központi bizottságát és most már megint újra kooptálni kell. Ezt az egész párt érdekében ha lehet el kell kerülni. Ilyen értelemben a lehetséges elsőtitkári javaslatra kb. 7 embert számoltam meg, tehát nincs is olyan nagy, széles merítési lehetőségünk. Ezeket mind számításba kell venni, hogy a pártnak ez az új stílusa máris elkezdődött és ami nagyon demokratikus , és mindezek a gondolatok a VB. ülésen is felmerültek, ami itt a pártbizottságban is felmerült és azt kellene elérnünk, hogy néhány olyan dologban is segítsünk az új vezetésnek, hogy ne legyen olyan gondja, hogy az új Központi Bizottságba kooptálni kelljen. A VB. tagjai felelősen, gondokkal, és egymással vitatkozva szinte próbálgatjuk a pártnak ezt az új helyzetéből adódó stílust, amely remélhetőleg meg fog erősíteni bennünket és előre visz. Kígyós Sándor: Tisztelt Pártbizottság! Én a választásnál nem leszek itt, szabadságomat töltöm külföldön. Amit Kelen elvtárs mondott Havasi elvtársról, úgy érzem, hogy többségünk ezt így. 0-'^ . Ha Havasi elvtárs a pártértekezleten 3 olyan mondatot mondott volna, amit a Budapesti Regionális Stúdióban elmondott, ahol nem csak az itt elhangzottakról esett szó, más lett volna a szavazási arány. Azt hiszem, hogy a következő pártmunkás és párt munkastílusban használnunk kell azt, hogy hatás is A