MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1988

1988-04-23 219. öe. - 1988_PB 219/120

- 114 ­Folytatjuk a munkánkat, és a szünet előtti bejelentésnek megfelelően Iványi Pál elvtárs, a Fővárosi Tanács elnöke kö­vetkezik hozzászólásra, majd utána Kiss Péter elvtárs. 14. Iványi Pál Tisztelt Pártbizottság! A pártbizottság valamennyi tagja, jómagam is, jónéhány alap­szervezeti taggyűlésen, pártbizottsági ülésen vettünk részt ebben az évben és ennek az anyagnak a vitáján is, úgyhogy minden­ki a saját véleményén túl nagyon sok élménnyel, tapasztalat­tal érkezett ide a mai pártbizottsági ülésre. A paletta sok­színű, a radikális reformok és a közvetlen keménykezű párt­irányítás visszaállítása között mozog a skála. Éppúgy megjele­nik a vitákban a mindent megkérdőjelező, eddigi eredményeinket semmibevevő megközelítés, mint a dogmatizmus. Nemcsak a hely­zet megítélése, hanem ennek megfelelően a tennivalók számbavé­tele is igen sokszínű. A véleményt mondók többsége,-és itt egyetértek a pártbizottság állásfoglalás-tervezetévelr azonban tartalmas, felelősségteljes és őszinte volt, s végüL-<is a viták eredményeképpen, beleértve a mai pártbizottsági ülést is, úgy látom, hogy az alapkérdéseket illetően nagyjából és egészé­ből kialakítható az egység. Emellett persze nagyok az indula­tok, ezért különösen fontos, hogy objektíven próbáljuk megítél­ni a helyzetet. A minap olvastam és idézni is szeretném a kö­vetkezőket; "Minden politikai analízisben figyelembe kell ven­ni az adott ország történelmi hátterét, kultúráját, gazdasá­gi-társadalmi viszonyait és eltérő,sajátos körülményeit . Amennyiben a magyar viszonyokat vizsgáljuk, mérlegelni kell, hogy a mai helyzetnek vannak bizonyos meghatározott tényezői, és a reformok ezek keretein belül is lényegesen szélesíthetik a politikai hatalom alapját, növelhetik a társadalom és politi­kai intézmények kapcsolatának hatásosságát, különösen a demok­ratikus részvétel és a képviseleti szervek erősítése útján. Nekem úgy tűnik, hogy a magyar reformtörekvések nagy vonalakban Alo

Next

/
Oldalképek
Tartalom