MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1988

1988-04-23 219. öe. - 1988_PB 219/118

-112 ­És ezért kapott a vitákban sok és jogos bírálatot a vá­lasztási rendszer, az, hogy a két ciklusnak nem mostan­tól fogva kellene kezdődnie, hanem a megválasztástól. Pártalapszervezeteink joggal tették szóvá azt is, hogy a vitaanyag szavaiban kifejezett szándék és a pártér­tekezleti küldöttválasztás most előírt rendje vagyis, hogy a pártbizottság is titkosan választ, ezek egymás­nak teljesen ellentmondanak. Vitáinkban nagyon sokszor merült fel a demokratikus centralizmus kérdésköre. Vi­lágosan érzékelhető a bizalmatlanság, a testületek és a felelős képviselet irányában. Sok helyen vetették fel a párton belüli népszavazás igényét a fontos kérdésekben, vagy a közvetlen választást is. Megkérdezték, hogy az egyetemi küldöttek kinek és hogyan tartoznak felelős­séggel. A demokratikus centralizmus fenntartását nem alapvetően vitatták, de korszerűbb értelmezését fel­tétlenül várták. A párt vezető testületeiben született döntéseket, intézkedéseket csak akkor fogadja megértés, támogatás, ha a párttagság lényeges kérdésekről időben és megfelelő mélységben tájékoztatást kap. Ha információk és érvek nélkül marad olyan kérdésekben, amelyek éppen a legnagyobb érdeklődést és vitát váltják ki, az nem is korszerű hatásos, nem megnyugtató egy gyorsan kom­munikáló híráradatban élő párttagság számára. A bizalom helyreállítására az ifjúság visszaszerzésére csak egy olyan párt képes, amely komolyan veszi saját követelményrendszerét, és nem adja fel eszményeit. Erre csak egy olyan párt képes, amely nincs belebonyo­lódva kicsinyes igazgatásba, formális helybenjárásba, egy szürke unalmas pártélet adminisztrálgatásával. Erre csak egy olyan párt képes, amely lényegesen jobban tudja kezelni az emberi tényezőket a maguk bonyolultságában, és teljességében, amely szervezetében hatékonyabb és mindenekelőtt demokratikusabb. Csak akkor fogja a /A&

Next

/
Oldalképek
Tartalom