MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1988

1988-04-23 219. öe. - 1988_PB 219/113

- 107 ­Befejezésül a Budapesti Pártbizottság írásos állásfoglalá­sával és Havasi elvtárs szóbeli kiegészítésével alapvetően én egyetértek, mégis három rövid megjegyzésem van. Az egyik: érdemes gondolkodni és ki is mondani, hogy a testü­leti felelősség mellett létezik a személyi felelősség is. A másik dolog: a két cikus, erről ugyan KB határozat van, de ez egy párfórum, úgy hogy én kisebbségben maradtam a vitában . Ha megengedik, elmondanám a véleményemet. Az a véleményem, hogy egyedül határozatok nem óvnak meg semmi rossztól ben­nünket. Az országot a vezetés egyes rossz döntéseitől, lé­péseitől semmilyen határozat és döntés sem véd meg bennünket, de megvéd bennünket az, ha a párt demokratikusan működik, ha védelemben részesül a bíráló, ha a felvetés és bírálat alap­ján intézkedés történik. Ez is, mint életünk annyi minden­napi visszásságait csak az emberek kockázatot vállaló maga­tartása enyhítheti. Végül a 3. oldal 3. bekezdése, ha jól értem kiegészítésre szorul. Véleményem szerint nem egyedül a kibontakozási prog­ram a legfontosabb. Jó programunk az évtizedek alatt nem is egy volt. Sok volt. Azt hiszem nekünk azt kell leszögez­nünk, hogy a legfontosabb, hogy a helyes programhoz olyan szervezeti és személyi feltételeket biztosítsunk, amelyek a pártot és az ország dolgozó népét újból a sikeres munka út­jára vezetik. /M

Next

/
Oldalképek
Tartalom