MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1988
1988-04-11 218. öe. - 1988_PB 218/12
- 7 egy-egy beruházás leállitása /gyakoribb a lassitás, az átütemezés/. Szándékaik megvalósításához szűkülő forrásaik kiegészítésére nagyobb hiteleket igényelnek, lizinget alkalmaznak . Kevés helyen kerül sor a vállalati szervezet érdemi módosítására. A fővárosi vállalatok, szövetkezetek jelentős arányban kezdeményeztek egyedi elbirálást. A kérelmek aránya magasabb az országosnál. 6./ A kisvállalkozások, a magánszféra érzékenyen reagált a változásokra. A kisszervezetekben dolgozók körében általános az a z álláspont, mely szerint az igért versenysemlegesség nem következett be. Erre részben a tevékenységtől való visszavonulással részben szervezet változtatással reagáltak. Előtérbe került a hagyományos szövetkezetek kisszövetkezetté alakulása a kedvezőbb keresetszabályozási lehetőségek miatt. III. KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK 1./ Összességében az uj adórendszer bevezetésével a fővárosban feloldhatatlan feszültségek nem keletkeztek. A változások átvezetése jelentős munka- és költségtöbbletet okozott a vállalatoknak . A gazdálkodók pozíciójának változása még nem Ítélhető meg, részben a kompromisszumok, az előirányzottól eltérő mértékek arányok következtében a feldolgozóipar helyzetében remélt kedvezőbb irányú elmozdulás nem érzékelhető. A vállalatoknál a termelés folyik, az éves átmenet folyamatos. Az értékesitési irányok módosulása egybeesik a népgazdasági terv követelményeivel, ugyanakkor az anyagellátási, kooperációs hiányosságok helyenként élesen jelentkeznek . AX