MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1986

1986-04-21 206. öe. - 1986_PB 206/43

6 ­Kérem, tessenek végiggondolni, nem olyan régen szenvedélyes viták folytak arról, hol legyen a pártmozgalom a gazdaságban. Klasszikussá vált az a megfogalmazás, hogy menjen ki. Akkor talán azok sem ugy értették egészen pontosan, akik fogalmazták, volt, aki igy is gondolta, de ez nagyon sok zavart okozott. Ma már ez azért politikai történelem, mert ma ez nem él igy. Él néhány embernek a gondolkodásában - a múlt héten olvastam egyik közismert nagy elméleti közgazdászunk, egyetemi tanszékvezető nyilatkozatát, aki változatlanul a politikai vezetést és a poli­tikai intézményrendszert hibáztatja a gondokért és problémákért, de a tömegjelenség nem ez. Sokkal inkább az, hogy tegyünk és cse­lekedjünk. Tehát a pártmozgalomnak a tegyünkre és a cselekedjünk­re kell a hangsúlyt helyezni, és nem arra, hogy még néhány ember szellemi tornagyakorlat cimén akar magának népszerűségre szert tenni, vagy igy akar extra, vagy sikkes lenni. Nem ezzelkell törődni, mert megint eltévedünk. Ezt széjjel lehet verni nagy politikai kam­pánnyal, de nem ez a fő kérdés. A fő kérdés az, hogy van igény a cselekvésre a párttal szemben. Ezt az igényt ki kell elégiteni. Ehhez kapcsolódóan van néhány dolog, ami felvetődött , s amit rendbe kell szednünk. Talán holnap utánig is megtudjuk csinálni, hiszitt van az asztalon. Veszélyes, hogy a vállalatoknál nagyon erősenuralkodik a rövid távú érdek. Rövid távú, pillanatnyi gon­dok feloldására koncentrálnak nagyon sok helyen, ehhez a válla­lati tanácsok megválasztása nem segitett. De ezzel a vállalati tanácsok létét nem kérdőjelezhetjük meg. Nincs jogunk megkérdő­jelezni. Azon nem kell csodálkozni, hogy ezek a vállalati tanácsok a rövid távú érdeket nézik, több dolog miatt. Az egyik, nincs a helyük teljesen még elrendezve, a másik, a tagoknak elsősorban onnan van élményanyaguk. És nem stratégiákban gondolkodnak. Mert nem is tudják sokszor, hogy mi a stratégia. Évek kellenek, mig ez el fog rendeződni. A pártmozgalomnak és a kommunistáknak az a dolguk, hogy ezt ellensúlyozzák. A centrális elemek erősitése és a vállalati önállóság dolga. Van kérem két dolog, amiben a válla­lati önállóság csődöt fog mondani. Az egyik a műszaki fejlesz­tés. Kérem. Népgazdasági méretekben műszaki fejlesztést nem lehet Ab

Next

/
Oldalképek
Tartalom