MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1986

1986-11-27 209. öe. - 1986_PB 209/59

- 27 ­Fontos tudatosítani, hogy a nem termelő ágazatokban is megvan a lehetősége a teljesítmények növelésének. Nincs okunk feltételezni, hogy ezen területeken dolgozóknál lényegesen jobb lenne a munkaidő kihasználása. A nem termelő tevékenységeknél - mind a központi kormányzati, mind a tanácsi irányítás területén - a munkavégzés korszerűsítésére, a takarékosabb, hatékonyabb gazdálkodásra kell törekedni. Ennek során intézkedéseket kell kezdeményezni a létszám megtakarítására, az intézményi szervezet és a tevékenység felülvizsgálatára, valamint az önfinanszírozóbb gazdálkodás megteremtésére. Külön ki kell emelni, hogy a nem termelő területek közül az oktatás­ban, a tudományos kutatásban és az egészségügyben a gazdaságossági követelmények szintén elsőrendűek. Ugyanakkor a költségvetés a műkö­déshez szükséges feltételeket továbbra is biztosítja. A munkavégzés jobb feltételeit azonban itt is ésszerűbb gazdálkodással kell megteremteni. Általános érvényű feladat, hogy a pártszervek és -szervezetek adják meg a szükséges politikai támogatást a fegyelmet és a rendet követelő, az ehhez szükséges feltételek megteremtését kezdeményező vezetőknek. Életszínvonal-politikánkban abból kell kiindulni, hogy a népgazdaság egyensúlyi követelményeinek megfelelően a lakossági fogyasztást lé­nyegében az idei színvonalon kell tartani. Ennek megfelelően a lakos­ság egy főre jutó reáljövedelme megközelítően szinten marad (0-0,5 %­kai mérséklődik), az egy keresőre jutó reálbér mintegy 2 %-kal csök­ken. A népgazdasági szintű keresettömeg kb 4,5 %-kal, ezen belül a vállalati szférában a szabályozó-rendszeren keresztül kb 3,5%-kal növekedhet. A bruttó átlagkeresetek 5-5,5 %-kal nő­hetnek . A kisvállalkozásokra továbbra is szükség van, de a rajtuk ke­resztül kiáramló jövedelmek növekedését is mérsékelni kell. Az áremelések visszafogása a létbiztonság megőrzésének továbbra is fontos célkitűzés. Azonban 1987-ben a gazdaság egyensúlyi helyzete miatt antiinflációs gazdaságpolitikai törekvésünk mellett sem kerül­hető el a fogyasztói árak ideinél valamivel nagyobb, mintegy 7 %-os emelkedése. . <T9

Next

/
Oldalképek
Tartalom