MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1986
1986-11-27 209. öe. - 1986_PB 209/27
- 2 Ennek az évnek a terméke, hogy a lakáskérdéssel sokat foglalkoztunk, ha a végeredményt nézem, azt kell mondani, nem valami nagy intenzitással és hatékonysággal. Mert az, hogy 1000 lakás vagy 800 nem tudjuk pontosan, hogy mennyi, én pedig most már ott tartok, hogy a hivatalos információknak nem hiszek, hogy nem fog megépülni, ez mégiscsak az egyik legkeményebb kritikája a budapesti pártbizottság gazdaságszervező munkájának is. De azért tettem hozzá, hogy is, mert részünk van benne, de nem vagyok hajlandó, és nem is vagyunk hajlandók felvállalni ezért a felelősséget, mert év elejétől fogva megpróbáltak ebben a kérdésben minket orrunknál fogva vezetni. És több alkalmat kerestünk arra, hogy világosan lássunk, hogy szembenézzünk ezzel, és itt az állami munka tehetetlenségét értük tetten, minden egyes kérdésben. Ezzel nem azt mondtam, hogy a miniszter, vagy a minisztérium, bár én senkit nem mentek fel, akinek része van ebben, de attól sokkal szélesebb ez a dolog. Nálunk az csapódott le, hogy az az un. központi bizottsági határozat, az a bizonyos 1972-es, ami körül annak idején olyan nagy vita volt, ugy tűnik, a főváros lakásgazdálkodásában nem nyert igazolást. Vagy annak a koncepciónak a végrehajtásához nem teremtették meg a feltételeket. Ugyanis, ami itt elhangzott, hogy ezer vagy 800 lakásba nem költöznek be, hát arról tudni kell, hogy először is abba azért nem költöznek be, mert nincs kész. It-t kezdődik. Mert olyan elemi hibák vannak, hogy nem hajlandók a tanácsnál nagyon helyesen átvenni ezeket a lakásokat. Van egy másik probléma is. Hogy pillanatnyilag a lakásárakkal már ott vagyunk, hogy a lakosság, akiknek felajánlják, már minden negyedik, ha jól emlékszem - tudja csak elfogadni, mert három családnak közben már nincs pénze rá, hogy elfogadja. Szóval igy vagdalkozni, hogy nem költöznek be, meg üresek a lakások, igy nem nagyon szabad, mert becsapjuk az embereket, becsapjuk a közvéleményt. Tehát e kérdésben nagyon kemény tárgyalásokat folytattunk, van és érlelődik koncepciónk, ugy gon dolom, helyes az a magatartásunk, hogy egy ötéves tervben kell ezt végiggondolni, ezt sem tudjuk felszeletelni évenként, bár aki lakásra vár, az nem hogy években, de napokban számol, hogy mikor kapja meg a lakást. a*}