MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1986

1986-11-27 209. öe. - 1986_PB 209/23

2 ­de ugy minősített, hogy van kiút, hogy ezt a ki tat megtaláljuk rajta munkálkodjunk. Ez a határozat - mondta Nádasdi elvtárs — az első lépés a további lépéseket folyamatában meg kell tennünk, méghozzá nekünk kell megtenni a pártmunka különböző lépcsőfoka­in. Nagyon egyet lehet érteni azzal a megállapítással, hogy mindenkinek vállalni kell a saját felelősségét, ezzel Németh elvtárs itt jó példával járt erői. Többen az elvtársak közül emiitették, természetesen mindenkinek sa át magát érintő fele­lősségről kell beszélni, pl. olyan is van, ami itt elhangzott, hogy az is a felelősséghez tartozik, hogy erőteljesebben kell jelezni, ha nem hallják a hangunkat, a jelzést akkor, amikor jelezni való van. Ugy ahogy Bornemissza elvtárs mondta, hogy van mit kezdeni ezzel a határozattal. A vitákból kiderül, hogy újra kell olvasni, jól meg kell rágni, jól meg kell magyarázni és ha jól magyarázzuk, akkor alkalmas a munka alapjául, meg lehet találni a fogadókészséget a határozat befogadására. És az okos célokra lehet mozgósitani az embereket -ez is elhangzott. Kezde­ményezni, helyileg kezdeményezni, a dolgozók között élni, a dolgozókkal megbeszélve a helyi tennivalókat. Ugy ahogy a Koncz elvtárs mondta, hogy személyes példamutatással gyertek utánam ­fogalmazásban.És akkor megtalálják a munka örömét, ha megtalál­juk a megfelelő módszereket ahhoz, hogy a munka feltételeit, ér­dekeltségét biztositsuk. Kedves Elvtársak! A gazdasági témákra nem akarok kitérni, itt rendkivül sok­rétű elemzendő, felhasználandó, továbbdolgozandó kérdés hang­zott el a PB ülésén. Ezek a következő időszak munkájában fel­használandók. Engedjék meg azért, hogy egy kérdésre kitérjek, mert konkrét kérdés hangzott el nekem cimezve, a támogatások kérdéséről. Nem lehet ezt a kérdést igy megválaszolni, ahogy fel volt téve, hogy kinek megy a 108 milliárd. A lo8 milliárd nem kinek megy, hanem hova megy. És ha az elvtársak figyeltek, akkor itt több tiz milliárdról már a felszólalók megmondták •M

Next

/
Oldalképek
Tartalom