MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1986
1986-11-27 209. öe. - 1986_PB 209/18
- 11 Hát itt nem kis dolgokat kellett megvalósítani. A szemléletről van szó. Mindenekelőtt talán abban kell előre jutnunk, hogy elfogadtassuk a társadalommal, de először talán a párttagsággal. Hogy el tudjuk fogadtatni az egész társadalommal, hogy a teljesitmény szerinti bérezést meg tudjuk valósitani. Ha ebben nem tudunk előre lépni, ha nem birjuk el, hogy igenis kell lenni egy a teljesítménnyel, a képességgel összhangban lévő differenciáltságnak, akkor nem fogunk tudni előrehaladni. Ezzel azt is mondom, hogy a szociális szempontokat a munkaerő foglalkoztatásból ki kell iktatni. Kivéve talán a csökkent munkaképességűeket. Bár még arra se szivesen mondom, hogy szociális szempont. Tehát mindenkit ott kell foglalkoztatni, ahol a képességiet ki tudja fejteni, és a teljesítménye szerint kell dijazni. Ha ezt nem tudjuk megoldani, nem fogunk előrejutni. Nem kevés az az emberi kapacitás, szellemi kapacitás, ami Magyarországon van. És hogy ha ugy mondjuk, hogy munkaerő. Nem kevés. Jobban kell tudnunk hasznosítani. Én azt gondolom, hogy nagyobb rendre, szervezettségre és fegyelemre elengedhetetlenül szükség van, de itt is mindig az elejére gondoljunk. Ahhoz, hogy nagyobb rend, szervezettség és fegyelem akkor lesz, ha a folyamatos munka feltételeit meg tudjuk teremteni. Tehát ha itt is magunkba keressük elsősorban a hibát, és magunk határozzuk meg a saját tennivalónkat, hogy megteremtsük a feltételeket a folyamatos munkához, csak aztán lesz jogunk birálni a lógókat, a fegyelmezetlenkedőket. Mert hát ez ellen is fel kell lépni, természetesen. Hát azért a közvélemény is ezt igényli. Azért azt mégsem lehet eltűrni, hogy mondjuk egy húzó ágazatunkban olyasmi történjen, ami történt. Azt mégsem lehet eltűrni, hogy egy malomnak a vezetője, miközben a születésnapját ünnepli, elégeti a malmot. Vagy hogy a tatabányai hűtőgépgyártó szövetkezetnél - mert ilyen a fegyelmezetlenség - bemegy a dolgozó hogy majd magának valamit megheggeszt. Hát ugy megheggesztette, hogy az egész üzem leégett. És igy lehetne sorolni. De nemcsak üzemen belüli problémákra gondolok. Hanem a társadalomra kivetitett szélesebb értelemben az állampolgári fegyelemre is gondolok, a közutakon tapasztalt összevisszaságra is gondolok, a közlekedési fegyelmezetlenségekre, és ami ebből következik, a sok ti