MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1986

1986-06-24 207. öe. - 1986_PB 207/46

- 7 ­II. A bűnözés alakulása, jelenlegi helyzet okai A főváros állambiztonsági helyzete szilárd. Számottevő nyilt, állam el­leni, a lakosság hangulatát, nyugalmát zavaró cselekmény évek óta nem történt. Az állam elleni bűncselekmények száma az ismertté vált bűncse­lekményeknek elenyésző hányadát teszi ki, többségük kisebb társadalmi ve­szélyességü bűncselekmény. Ugyanakkor nőtt a gyújtogatást, robbantást kilátásba helyező alaptalan fenyegetések száma, amelyek jelentős hatósági erőket kötnek le és a la­kosság körében nyugtalanság keltésére alkalmasak. A közbiztonsági helyzet fontos tényezője, hogy jelentős társadalmi, politi­kai rendezvényeink megtartását nem zavarták meg rendbontó cselekmények. Ugyanakkor egyes állami ünnepek, rendezvények alkalmával a főváros te­rületén esetenként olyan jelenségekkel találkozunk, melyek államrendün­ket, a közrendet, közbiztonságot igyekeznek támadni vagy megzavarni. E rendbontások szervezésében, végrehajtásában szerpet játszik az ellen­zék, s egy szűkebb ellenséges réteg. Az ismertté vált bűncselekményeken belül az emberölések száma csökken. Nyereségvágyból vagy más súlyosabb inditékból történő elkövetés csak ritkán fordul elő. Az emberölési kisérletek száma mérsékelten növekszik. Kedvezőtlenül érinti a főváros közbiztonságát, hogy nőtt az erőszakos és garázda jellegű bűncselekmények száma. E jogsértések többsége a közren­det, közbiztonságot közvetlenül sérti, veszélyezteti. Az ide tartozó bűncselekmények közül - fokozott társadalmi veszélyességük miatt - el­sősorban a rablásokat kell kiemelni, melyek előfordulása az utóbbi évek­ben jelentősen nőtt, annak ellenére, hogy az elkövetéseket sikerült 1985-ben számottevően visszaszorítani. ORSZÁGOS LSV&M*

Next

/
Oldalképek
Tartalom