MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985
1985-12-16 204. öe. - 1985_PB 204/56
- 10 Az elektronizáció elterjedését jól szolgálja a középiskolában bevezetett számítástechnikai oktatás, s ma már minden középiskolában rendelkezésre áll a technikai eszköz is. Gazdaságos anyagfelhasználás és technológiai korszerüsités ez évi programjában előirányzott konkrét célok teljesitése mellett a program egészének végrehajtása lelassult. Ennek oka, hogy a könnyen mobilizálható tartalékok kimerültek, a termelési szerkezetben az anyagigényesebb termékek aránya növekedett, lelassult a fejlesztési tevékenység. A termeléshez és a lakosság igényeinek kielégítéséhez szükséges energia biztositása az idén nagy erőfeszítéseket igényelt. A fővárosi iparvállalatok és szövetkezetek 1985-ben először találkoztak az üzemzavar, illetőleg energiahordozó-hiány miatti korlátozással. Január 8-án üzemzavar következtében valamenynyi ipari fogyasztót érintő villamosenergia-korlátozást kellett elrendelni. Január 6-tól március végéig földgáz-korlátozás volt érvényben. Becsült adatok szerint a korlátozás következtében mintegy 2 MdFt termeléskiesés keletkezett és 2500 fővárosi dolgozót kellett munkahelyéről hazaküldeni. A vállalatok többsége munkaerő átcsoportosítással, fűtési hőmérséklet csökkentéssel, előrehozott karbantartással igyekezett a veszteségeket mérsékelni. A fővárosban várhatóan mintegy 4 %-kal több energia kerül felhasználásra, mint 1984-ben. Az energiafelhasználás növekedése alapvetően az I. negyedévi többletfogyasztás következménye, a II.-III. negyedévben a fogyasztás valamivel kisebb volt, mint egy évvel korábban. Az energiaracionalizálás keretében inditott vállalati beruházások többsége 1985-ben befejeződik. Az energiatakarékosság miatt is indokolt korszerüsitő beruházások inditását a kedvező hitelfeltételek ellenére a saját források hiánya gátolja. &>