MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985

1985-12-16 204. öe. - 1985_PB 204/14

nyilvánították, hogy elősegitik, hogy haladás történjék a bécsi tárgyalásokon. Gorbacsov elvtárs a prágai találkozón nagyon megköszönte a többi szocialista ország támogatását, mint mondotta: érezte, hogy a közösen kialakitott állás­pont alapján, vele vannak szövetségesei a tárgyalásnál. Kedves Elvtársak! A prágai találkozón felszólalt Kádár János elvtárs is. Kádár elvtárs felszólalása néhány elemét szeretném ismer­tetni. Kádár elvtárs elmondta, hogy Magyarországnak nem voltak illúziói a csúcstalálkozót illetően. És mivel ilyen álláspontból indultunk ki, mi ugy Ítéljük meg, hogy az adott körülmények között Gorbacsov elvtárs a maximu­mot hozta ki a tárgyalásokból. Kádár elvtárs mindnyájunk nevében megköszönte Gorbacsov elvtársnak személyesen is, és a szovjet delegáció tagjainak azt a nagy munkát, amit csúcstalálkozó előkészítéséből és végrehajtásában elvé­geztek. Összességében a csúcstalálkozót eredményesnek nevezte. Ugy fogalmazott, hogy a munka és a harc folyik tovább, de egy árnyalattal jobb feltételek között, mint eddig. Hangsúlyozta Kádár elvtárs, hogy a közös nyilat­kozat a propagandában is hasznos fegyver, jól használható, mert hisz a szembenálló fél is elkötelezte magát néhány nemzetközi jelentőségű fontos kérdésben. A végrehajtás fo­lyamán az oroszlánrész a Szovjetunióé lesz, de a Varsói Szerződés tagállamai mindegyikének ki kell vennie a ré­szét ebből a munkából. Kádár elvtárs ugy fogalmazott, hoy a Magyar Népköztársaság és a Magyar Szocialista Munkáspárt kiveszi részét ebből a közös munkából és harcból, a bé­kéért, a nemzetközi helyzet enyhítéséért és egy békésebb világért. Tisztelt Pártbizottság! Kedves Elvtársak! A Központi Bizottság ülésének második napirendi pontja a gazdasági élettel foglalkozott. Elemezte az 1985-ös év gazdasági munkáját, és előterjesztette az 1986-os felada­tokat. Ezekről szeretnék ismertetést adni, némi kiegé­Mi

Next

/
Oldalképek
Tartalom