MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985

1985-10-17 203. öe. - 1985_PB 203/93

-75­az évismétlésre utasitó iskola az évismétlést harmadjára sem tagadhatja meg, amig ügyészségi eljárás folyik egy tanulóval kapcsolatban, mert társaival gépkocsikat tört fel és ott ül amellett a gyerek mellett a padban általam büntetlenül, akinek igazgatói intője van, mert a szőlőt nem beletette a vödörbe, hanem dobta Sasadon - ez is baj, nem szeretném eltúlozni, - de hogy nincs szankció arra, hogy ügyészségi eljárás alatt a nappali tagozatos tanulmányai megszakadjanak, vagy nem automatikus a már bizonyitott ügyészségi eljárás végén,hogy kerüljön ki az iskolából, addig ezek rengeteg sántaságot, furcsaságot visznek a nevelésbe. Mondhatnám tovább a rendtartás néhány paragrafusát. Egyre osak azt tudom javasolni, hogy az ifjúságpolitikai intézkedéseknél sokszor többet segitene a szigor, mint a törődés. Sokszor többet segitene a kötelességek be­hajtása, mint a jogok kiterjesztése. Tehát én itt érzek sántaságot, hogy a feladatterv abból a szempontból feltétlenül egyoldalú, hogy csak a törődésün-r ket és a szigort, elvárást nem, csak a jogaik kiteljesi­tését kötelességeik behajtását nem követeli a gyerektől. Összességében, ami remélem ki is derült annyit szeretnék mondani, hogy a vágyak megfogalmazása nagyon jó dolog, de mindaddig nem hasznos,amig a vágyak megvalós Írására intézkedéseket nem hozunk és ezekre nagyon oda kell figyelni, hogy ésszerű intézkedések legyenek, mert az ésszerűtlen szabály ésszerű szabálytalanságokat teremt. Köszönöm. 3£

Next

/
Oldalképek
Tartalom