MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985
1985-10-17 203. öe. - 1985_PB 203/15
- 6 Hathatos Intézkedéseket sürgettek a lakás- és építőanyag árak gyors emelkedésének megállítására Is. A vitákban nagy teret kapott az esélyegyenlőtlenség kérdése. Sokan tették szóvá, hogy mivel a lakáshoz jutás egyre Inkább szülői segítségre épül, a szülök társadalmi helyzetében meglévő különbségek a korábblaknál nagyobb mértékben őrökltődnek át az uj nemzedékre. Ez a hátrányos helyzetű családok esetében a hátrányok újratermelését Idézi elő. Többen ugy vélték, hogy már óvodás kortól megfigyelhetők az egyenlőtlenségek. Elhangzottak olyan erősen túlzó vélemények Is, hogy ma már a továbbtanulók többsége alig egy tucat rangos középiskolából kerül ki. A megkérdezett fiatal kutatóknak az a véleményük, hogy a kutatói pályát többségükben azok választják, akik az alacsony fizetést családi segítséggel tudják ellensúlyozni, Így veszélyes kontraszelekció jön létre. A pedagógusok ugy látják, hogy az esélykülönbségek csökkentésében az iskola szerepe meglehetősen csekély, mivel a magas létszámú osztályok nem teszik lehetővé a lemaradók felzárkóztatását, a tehetséges gyerekekre egyre kevesebb idő jut. A beszélgetések megerősítették azt a tapasztalatot, hogy az ifjúság nevelésében kialakult társadalmi munkamegosztás aránytalan. A KISZre a kívánatosnál nagyobb terhek hárulnak. Nem kielégítő az ifjúságpolitikai tevékenység és az ezt szolgáló eszközök összehangoltsága. Ezért a nevelőmunka hatékonysága is gyengébb a kívánatosnál. Altalános az a vélemény, hogy a párt és KISZ kiemelt szerepe és felelőssége mellett sokkal hatékonyabbá kell tenni az állami szervek, a gazdasági vezetők, a szakszervezetek és más társadalmi és tömegszervezetek ifjúság körében folytatott tevékenységét. J5