MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985

1985-05-02 201. öe. - 1985_PB 201/12

- 3 ­egyik új elemet sem, mert a már részben rendelkezésünkre álló, vagy össze­sithető tapasztalatoknál szólni fogok erről, most csak tényszerűen kivá­nom felsorolni az új elemeket. Vagy ilyen a tanácstagok számának a csökken­tése. Tehát a munkaképesek, aktivabb tanácsoknak a megválasztása vagy magá­nak a választási eljárásnak az egyszerüsitése. Ezek tehát azok az elemek, amire szerettem volna utalni magára a választási törvényre visszatekintve és most szeretnék néhány kérdésről szólni, amit a választási törvény meg­valósitása magának az egész politikai akciónak a végrehajtása során elvé­geztünk. Mi történt tehát eddig a választás előkészítésében és végrehajtásá­ban? Az új feladat rendkivül feszes, összehangolt, tervszerű és felelős munkát követel és követel minden párt-, társadalmi- és állami szerv részéről egy­aránt. Ezért a Budapesti Pártbizottság kezdeményezésére és koordinálásával ugyan úgynevezett belső munkaként, tehát nem meghirelt munkavégzésként, de mindezeknek a szerveknek az együttműködésével a választások elókészitése mintegy egy esztendeje, sőt másfél esztendeje folyik. Mit tartottunk szem előtt? Végig azt tartottuk szem előtt az előkészitő munka során, hogy bár­mennyire is jelenhet meg egy feladat népfront feladatként, vagy a népesség­nyilvántartó Hivatal feladataként, vagy bárkinek a feladataként, a választási munka politikai irányitása és összehangolása elsősorban a pártszervek fel­adata és politikai felelőssége. Teljesen természetes, mert bárkinek a tevé­kenységéből fakad valami visszásság, ez a közvélemény egészére, a közélet érzékeny pontjára ható tényező és amúgy is a pártszerveknél fog visszacsen­geni, amikor politikai differencia lesz belőle. Igyekeztünk végig megvaló­sitani azt az elvet, hogy a választásokat a helyi pártszervek önállóságának a kerületi pártbizottságok, pártszervek önállóságának és egyúttal felelősségé­nek növelésével kell végezni, hogy ezzel is erősitsük a?t a/ egységet, amit magát a választás egésze kivan létrehozni. Népfrontszervek között, szerveze­tek között és magával a választópolgárokkal. Szerettük volna és figyelemmel kisérjük kezdettől fogva, hogy a népfrontjelleg erősödése a nemezti egység gondolatának az erősödése, össztársadalmi érdekeinknek az érvényesítése mindjobban a választási munkában tért nyerjen. Nagyobb gondot kell forditani a párttagok és az állampolgárok felkészitésére. Hát márcsak az új elemekből fakadóan is, azokból amikre éppen utalt Grósz elvtárs és fogok még én is róla szólni. Ennek az úgynevezett belső előkészitő munkának a során felhasználtuk a város­körzeti tanácskozásokat, a tanácstagi beszámolókat, a Lakóbizottságok folya­matos kiegészítését, illetve újraválasztását, mert ezek már kozveH^' i] -i AZ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom