MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1985
1985-01-30 198. öe. - 1985_PB 198/113
- 87 b/ A budapesti pártszervek és -szervezetek anyagi ellátottsága a beszámolási időszakban megfelelő volt. A kiadások összesen 45%-kal növekedtek, az öt év alatt képződött 1.811,5 MFt bevétel 53%-át forditottuk a költségvetésben jóváhagyott előirányzatokra. Gondoskodtunk a propaganda és a társadalmi munka, a lakóterületi politikai munka elismerését szolgáló pénzügyi forrásokról, a nemzetközi kapcsolatokhoz szükséges anyagi eszközökről. A mozgalmi munka szükségleteinek megfelelően öt év alatt a körzeti pártszervezetek kiadásai 81%-kal nőttek, arányuk a budapesti költségvetésen belül 12,5%-ról 13,9%-ra változott. Megkülönböztetett figyelmet forditottunk a káderképzés, az agitáció és a tömegpropaganda tárgyi feltételeinek biztosítására, korszerűsítésére. A budapesti pártszervek használatában lévő vagyontárgyak bruttó értéke 786 MFt, 1979-hez mérten 50.1%-kal nőtt. Rendelkezésre állnak a pártszervek működéséhez szükséges épületek, berendezések. A kerületi pártbizottságok székházainak többsége - állaguk, berendezettségük és felszereltségük alapján - alkalmas az apparátus megfelelő elhelyezésére. Több kerületi székház a végrehajtott felujitással egybekötött átalakítással, korszerűsítéssel alkalmasabbá vált a mozgalmi munka számára. A 331 körzeti pártalapszervezet 208 épületben, illetve helyiségben működik, többségében megfelelő körülmények között. Ugyanakkor a körzetek nyitottságának növekedésével párhuzamosan felgyorsult az épületek, berendezések elhasználódása is. A körzeti párttagok és pártalapszervezetek számának növekedését, a pártkörzetekben folyó sokirányú politikai, közéleti tevékenységet figyelembe véve törekedtünk az ellátottság szintentartására, illetve javitására. 15 uj körzeti yWb