MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1984
1984-07-05 194. öe. - 1984_PB 194/19
majd, tudniillik, nem egyszerűen arról van szó, hogy a másodállás és a gmk és a háztartás, hanem bizonyos korosztályoknál, ha nem tudunk igényt felkelteni, akkor ki lehetne mutatni az alkoholizmusra való hatását, hogy egyszerűen nincs közösségi helye. Ezzel érdemes volna egy kicsit majd foglalkozni. Az életszínvonal védelmében lévő többletmunka az nagyon sokszor gazdagíthatja is az embert, olyan is van, és van ahol tény leg elveszi a szabad időt. Árnyalni kell majd. Végül szeretnék ehhez még annyit hozzáfűzni, hogy jobban meg kell majd nézni, hogy mi mit várunk az emberektől, akik ezen a területen dolgoznak. Szeretnék arról a három kérdésről beszélni. ,.. E tíz esztendővel kapcsolatban először egy téveszmét szeretnék eloszlatni. Nagyon elterjedt bizonyos értelmiségi körökben, hogy az 1978-as közművelődési határozat azért született, mert megtorpant a reform és al akarták terelni erről a figyelmet. Ez teljesen hamis, hazug. Ha megnézik azt a sort, ahogy ez következett egymás után: tudomány, ifjúság, nők, oktatás; logikus sorrend volt a közművelődés, annál is inkább, mert akkor már látszott valami, nem annyira mint most, hogy egyszerűen lehetetlenné fog válni a helyzet, ha ebben nem fogunk előbbre lépni. Tehát nem a megtorpant reform miatt történt, hanem az idő parancsa volt. A gazdaság parancsa volt, a fogyasztás akkor gazdagodó dinamizmusa. Gondolják meg: '72 , '73,'74,'75 egy effektív gazdagodás. Nagyon fontos szerepet szántunk, és ma is megvan a társadalmi mobilitásban, a társadalmi kapcsolatokban. Kérem, gondolják el, hogy az emberek élete, amiről itt a Deák elvtárs beszélt, alapvetően változott meg. Ez az az évtized, ami odáig vezetett, hogy másfel millió ember változtatott lakóhelyet, munkahelyet, régi emberi kapcsolatok elszakadtak. Egyik nagy hiányosság, hogy ebben aránylag keveset tudtunk előrelépni. Nagyon primitív dolgot mondok, hogy ma nincs sokszor hely, ahol fiatalok megismerkedhetnének párválasztás szempontjából egymással, mert a régi falu, nagy család, sok minden megszűnt. Ilyen gondok is vezette bennünket, és ebben a lestrapált és gyengén kihasznált intézményrendszer, a közösségi művelődés háttérbe szorítása. 43