MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1984

1984-12-13 197. öe. - 1984_PB 197/52

- 7 ­kisebb részben ennek ellenkezője hangzott el. A taggyűlések általános ta­pasztalata, hogy a párttagság ugy itéli meg, hogy az elmúlt időszakban a pártmunka végzése nehezebbé vált, nagyobb erőfeszítéseket igényel minden­kitől, nemcsak a vezetőség tagjaitól, hanem a párttagoktól is. Fontosságának megfelelően kapott hangsúlyt a taggyűléseken a politika melletti kiállás, az egységes cselekvés szükségessége. Sok helyen megállapították, hogy a párttagok egy része még mindig nem vállaltfe a határozatok melletti nyilt kiállást, a hibás nézetek elleni nyilt fellépést, a politika védelmét és képviseletét. Az elmúlt öt év munkájának értékelése azt is tanusitja, hogy a pártegység a gazdasági, politikai feladatok végrehajtása öorán nem volt mindenütt és mindig megteremthető. Ebből következően több alapszervezet nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a jövőben minden feladat végrehajtása előtt újra ki kell kovácsolni, megteremteni az egységet a politika döntések melletti kiállást és fogadókészséget. A párttaggá nevelő és tagfelvételi munkában az alapszervezetek többsége az elvárásoknak megfelelt. Erőfeszítéseik eredményeként ez évben várha­tóan szerény javulás lesz a fővárosi tagfelvételi munkában; ugy tűnik, hogy sikerült az egyik fő célkitűzéseinket elérni, hogy megállit^uk a kedvezőtlen tendenciákat és valami kis pozitiv elmozdulást érjünk el különösen a munkások és a fiatalok tagfelvételében. Feltétlen figyelmet érdemlő az, hogy a párttagok jelentős része magas­nak tartja a tagdij mértékét, ez nemcsak a nyugdijas alapszervezetei­ben hangzott el, hanem ipari, sőt más területeken is. A tömegszervezetek pártirányitását a taggyűléseken áltcdában fejlődőnek értékelték. Megí­télésük az, hogy a szakszervezetek pártirányitása konkrétabb és eredmé­nyesebb, mig a KISZ alapszervezeteké ettől elmarad. A pártszervezetek csak kisebb részében ismerték fel ugy látjuk, az e munkában meglévő hiányossáyokat, pontosabban lehet, hogy felismerték, de nem fogalmazták meg, nem voltak elég önkritikusak ebben a kérdésben. Az irányitó pártszervek számára is figyelmeztető tapasztalatnak tartjuk, hogy az beszámoló taggyűlések többségében sem a beszámolókban,sem a hozzászólásokban nem kaptak jelentőségüknek megfelelő figyelmet az 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom