MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1984
1984-12-06 196. öe. - 1984_PB 196/48
- 44 az Budapesthez kötődik. A Magyar Rádió és Televizió Pártbizottságának titkáraként és a VIII. kerületi Pártbizottság és Végrehajtó Bizottság tagjaként életem egyik emberi kapcsolatokban leggazdagabb, politikai tanulságokban legértékesebb, és talán munkastílusom, munkamódszerem alakitásában is a leghatékonyabb korszaka volt. Mindig örömmel és nagy szeretettel emlékszem vissza erre a 6 évre. Miért? Sehol annyi emberséget nem tanultam meg, mint ezalatt a 6 esztendő alatt. S azt is el kell mondanom, hogy megtanultam, hogy tiszta, emberi viszonyok nélkül nem lehet éln i és dolgozni. Másrészt megtanultam, hogy nem annak van igaza, akinek igazat adnak, nem annak van igaza, akinek nagyobb a sarzsija, hanem annak van igaza, aki legjobban meg tudja közeliteni a valóság objektiv tartalmát. Erre engem a Magyar Rádióban és a VIII. kerületi Pártbizottságban tanitottak meg. Arra, hogy egy szellemi műhely nem alakulhat ki az igazság következetes kutatása és keresése nélkül. És végül e közösség arra is megtanitott, hogy a munka során felvetődött vitás kérdések soha nem formálódnak konfliktusok nélkül. Ezért én a konfliktusokat nem betegségnek, és hibának, hanem az élet természetes részének tekintem, és a konfliktusok feloldásáért vívott tiszta szándékú csatát nem személyeskedésnek tekintem. Ezek a tanulságok ide kötődnek. Megpróbáltam pártmunkás múltam során ezekhez a tanulságokhoz tartani magamat, meg kell mondanom egész őszintén, nem kevés személyi konfliktus árán. Visszagondolva az időszakra, mert ez már elég hosszú, nem bántam meg, legfeljebb a mérlegkészítésnél ki kell mondanom, hogy néhány kérdésben, amelyben keményen csatáztam, az élet nem engem igazolt. Tanulságaim azonban kiállták az idő próbáját. Ennyit bemutatkozásként. Most szeretnék két megjegyzést tenni, amit azért kell megtennem, mert úgy éreztem a szavazás során, hogy tiszta szivvel fogadtak, és megtiszteltek bizalmukkal, akkor nekem kötelességem már az első mondatoknál is a bizalomra rászolgálni. Épp azért, mert túl sokáig éltem olyan közösségben, ahol nagyon könnyen osztogatják a bélyeget, és a bélyegző nyoma tartósan megmarad, ezért én azok közé tartozom, akikről különböző vélemények formálédtak meg /*