MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1984

1984-10-24 195. öe. - 1984_PB 195/11

- 6 ­A kerületi pártbizottságok - ugy Ítéljük meg, hogy nagyon gondosan és körültekin­tően készítették fel a pártszervezetek titkárait, tisztségviselőit, az apparátuso­kat, nagyon gondosan és körültekintően értékelték és minősítették az alapszerveze­tek tevékenységét, összehangoltan szervezik a feladatok folyamatos végrehajtását. Ez a tervszerűség jellemzi a pártszervezetek munkáját is. A pártszervezetekben már folynak az egyéni beszélgetések, megkezdődött a beszámolók összeállítása, a beszél­getéseken nagy figyelmet kap - tapasztalataink szerint -, a párttagok munkájának, politikai kiállásának, példamutatásának értékelése, a végrehajtás helvi tapasztala­tainak eredményeinek és gondjainak elemzése, a feladatok, tennivalók megfogalmazása. Érvényesül döntően az a fajta követelmény és felfogás, hogy az első taggyűlésen mindenekelőtt a politika helyi végrehajtásával összefüggő kérdések kerüljenek napi­rendre, és az úgynevezett nagy politikával kapcsolatos észrevételek, megjegyzések és javaslatok azok a második taggyűlésen a kongresszusi dokumentumok vitája során fo­galmazódjanak meg. Természetesen ennek a szereposztásnak a maradéktalan érvényesí­téséhez megfelelőképpen ereőfeszitéseket kell tenni ezéc után is. Az a tapasztalatunk elvtársak, hogy mindenütt nagy felelősséggel és körültekintés­sel végzik a káderelőkészitő munkát. Ez alapszervezetektől kerületi szintig egyaránt megitélhető. Nagy körültekintéssel tervezik a szükséges cseréket, tartalmi követel­ményeknek megfelelően foglalkoznak az uj vezetők, testületi tagok kiválasztásával, a jelölések előkészítésével. Összegezve tehát megállapítható, hogy a főváros párt­szerveiben és szervezeteiben a XIII. kongresszust előkészítő munka a jóváhagyott fel­készülési tervekkel összhangban, tervszerűen és időarányosan, jó ütemben folvik. A kongresszusra való felkészülés és a napi feladatok végzése szoros egységet alkot, a fő figyelem a tartalmi, politikai kérdésekre irányul. Három hét múlva megkezdődnek az alapszervezeti beszámoló taggyűlések, majd január 2-tól a kongresszusi dokumentumokat vitató, illetve a vezetőségeket megválasztó taggyűlések, küldöttértekezletek. A Budapesti Pártbizottság fontos feladata e munka segítése és ellenőrzése. Ezért tisztelettel felkérjük a pártbizottságunk tagjait, hogy e munkában a taggyűléseken és küldöttértekezleteken személyesen is vegyenek részt. A Pártbizottság tagjainak rész­vételét a Párt- és Tömegszervezetek Osztálya körültekintően fogja szervezni. A következő napokban megkeresik az elvtársakat, többmint 600 taggyűlés időpontját gyűjtöttük össze, lesz választási lehetőség, kérjük,hogy ki-ki idejétől, erejétől függően ebben a munkában vegyen részt. AA

Next

/
Oldalképek
Tartalom