MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1984

1984-10-24 195. öe. - 1984_PB 195/7

- 2 ­ságoknak nagyon széles körben tájékozódni kell mindenekelőtt a testületi tagokkal folytatott beszélgetések alapján,az irányított pártszervek vezetőivel és a küldöttek­kel folytatott beszélgetések alapján a káderkérdésekről és meg kell alapozni, segí­teni kell a pártértekezleti jelölő bizottság munkáját. Azt hisszük hogy ez a módszer nagyon jelentős mértékben hozzá fog járulni a párton belüli demokrácia erősítéséhez, a kádermunka jő megalapozásához. Uj elemként jelent meg a szabályozásban, hogy tisztségviselőknél a kettős vagy többes jelölés lehetősége adott, ugyanakkor a Politikai Bizottság és mi is a párt­szervezetek felé szólva felhívja a figyelmet, hogy csak abban az esetben éljünk ez­zel, ha a jelölést előkészítő munka során a párttagok illetve a küldöttek- amikor javaslatokat tesznek tisztségviselők személyére -, ezek a javaslatok közel azonos arányban oszlanak meg, illetve mindenki aki számításba, szóba került a feladat ellá­tására alkalmas. Tehát nem valamiféle kampányt kell indítanunk most, valamiféle diva­tot követve a többes jelölések területén, ugyanakkor ahol a feltételek adottak ott körültekintően a lehetőségekkel élnünk kell. Végül harmadszor:uj eleme az útmutatónak, hogy a jelölő bizottság által a vezetőség tagjainak illetve a testület tagjainak javasoltak azok a választásnál bizonyos prio­ritást élveznek a listára utólag felkerültekkel szemben. Az útmutatónak ezt a pont­ját nagyon széles körben vitatták a feldolgozás során. Volt aki azt mondta, hogy antidemokratikus, nem jó ez a szabályozás. Miből indult ki elvtársak a Politikai Bizottságunk? Mindenekelőtt abból, hogy ha a jelölést előkészítő bizottságok, illetve a jelölő bizottságok gondosan végzik el a munkájukat, ha valóban minden kommunistával szót váltanak, kérik a véleményét és javaslatát, és ezt nagyon korrekten, politikusán összegzik, akkor a többségi véle­mény alapján kell hogy javaslatot tegyenek a titkár illetve a vezetőségi tagok sze­mélyére. Ez a többségi vélemény tehát ez egy demokratikus előkészítési folyamat vég­eredményeként kialakított többségi vélemény és minden bizonnyal megalapozottabb, miiht adott esetben akár a taggyűlésen, akár a pártértekezleten, küldöttértekezleten valaki által "bedobott" név, természetesen a lehetőség adott, hogy ilyen javaslatok alapján a jelölőlista illetve a szavazólap bővüljön és a tagság szavazatainak megfelelően kerüljön sor a döntésre. ¥

Next

/
Oldalképek
Tartalom