MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1984

1984-07-05 194. öe. - 1984_PB 194/47

- 14 ­és a közelmúltban mind szélesebb körben jelentkező közművelődési egye­sületek új utak keresését jelzik. A lakóközösségi művelődési és szabad­idős programok jellege /családi ünnepek, gyermekprogramok, barkácsolás, közhasznú tevékenység stb./ azt mutatja, hogy elsősorban a közösségi élet megszervezésében, az emberi kapcsolatok ápolásában jelentkezik nagyobb igény. A mind nagyobb számban és egyre eredményesebben működő lakóklu­bok és egyesületek azt is bizonyítják, hogy a lakosság jelentős részében erő is van a művelődés, a társaslét megszervezésére, sőt a feltételek biztosításához anyagi áldozatvállalásra is készek. Segítésük, orientá­lásuk, figyelemmel kisérésük nemcsak a szakmai irányító szerveknek, de a helyi politikai irányításnak is újtipusú feladatot jelent. 7. A közművelődési határozat kulcsfontosságúnak tekintette a terület meg­felelő szakmai és politikai felkészültségű szakemberekkel való meg­erősítését. Az elmúlt tíz esztendő minőségi változást hozott a káder­állomány összetételében. 1970-76 között fokozott törekvés volt az irányí­tó szervek részéről is a szakembergárda mennyiségi és minőségi fejlesz­tésére. Napjainkra ez a folyamat lelassult. A közművelődés káderállománya az iskolai végzettséget tekintve rendkivül heterogén. Kedvező, hogy a hivatásos népművelők körében növekedett a fel­sőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők és a szakképzettek száma. Változatlanul magas a munka iránt kedvet érző, de felsőfokú végzettség­gel még nem rendelkezők aránya. Mindhárom szakmában /népművelő, könyvtá­ros, muzeológus/ - részben az oktatás hiányosságaiból fakadóan, részben anyagi okokból - hiányoznak a szakmai középkáderek. A népművelők többsége, köztük a pártonkivüliek is a szocialista társada­lom melletti politikai elkötelezettséggel végzi munkáját. Ez az elkö­telezettség azonban nem mindig párosul kellő eszmei-ideológiai szilárd­sággal, politikai tisztánlátással. A terület anyagi, erkölcsi megbecsültsége, gyenge társadalmi presztizse ellene hat a szakma iránti fokozottabb érdeklődésnek. Emellett az egye­temi felvételi rendszer és képzés sem teszi lehetővé a pályára alkal­masabbak kiválasztását. Változatlanul nagy a fluktuáció, ami a rend­szeres munkavégzést nehezíti. <a

Next

/
Oldalképek
Tartalom