MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1983

1983-07-08 188. öe. - 1983_PB 188/15

- 10 Befejezésül legyen szó a művészeti területen dolgozó párt­szervezetekről és azok irányításáról. Az előterjesztésből is látható, hogy eléggé egyenetlen a pártszer­vezetek jelenléte. Gondok vannak a tagfelvétellel, és a pártélet folyamatossága sem jellemző mindenütt. Mégis ott vagyunk elvileg jobb helyzetben, ahol az alkotó műhelyben él és dolgozik a kommu­nisták szervezett csapata - mint a színház, film, művészeti főis­kolák, részben a kiadók, rádió, TV. S nehezebb a párt politikájá­nak közvetítése a nagyrészt szabad pályán mozgó művészek körében - mint a képzőművészek, írók, zenészekesetében. Ezért a pártirányítás gyakorlata - a KB eszmei útmutatásá­ra, elvi állásfoglalására alapozva - egész láncolaton keresztül érvényesül. Ebből ki kell emelni az elsődleges láncszemet, a helyben működő alapszervezeteket. Ma az a legsürgetőbb, hogy a kommunis­ták jussanak egyetértésre a társadalmi értékek felbecsülésében és elfogadásában, s az ebből következő magatartási formák kialakítá­sában. A politikában nincsen külön megkülönböztető norma a kom­munista művészek számára. A pártegységet itt sem lehet magyarázó kiegészítésekkel, sajátosságokra hivatkozva elbizonytalanítani. Vitázva - érvelve , a párt politikájával általában egyetértő ma­gatartástól el kell jutni a cselekvő támogatásig a meggyózó ter­jesztésig, s ha kell a politika védelméig. Számolni kell azzal, hogy napjainkban az ideológia erejét ellenfeleink erőteljesebben, agresszívabban forgatják fegyverként. Ezért nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon a szótlan meggyőződés helyett a vállalás, a kiállás, a vita. Az is művészet - s emellett politikai szükségesség is -, hogy megóvjuk magunkat a görcsös vé­dekezéstől, az elzárkózástól. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR A$

Next

/
Oldalképek
Tartalom