MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982

1982-04-15 180. öe. - 1982_PB 180/36

I I - 13 - ' I A római megbeszéléseket arra használtuk fel, hogy konkrét érvekkel alátámasztva felhivjuk az olasz elvtársak figyelmét azokra a súlyos károkra, amelyeket a lengyelor­szági szükségállapot bevezetése kapcsán tett megnyilatkozá­saik, a Szovjetunió külpolitikáját elmarasztaló és a létező szocializmus fejlődésképtelenségét "bizonygató, a szocialista országok viszonys.it sommásan elitélő állásfoglalásaikkal a nemzetközi kommunista mozgalomnak, a közös ügynek okoznak. Hangsúlyoztuk azt is, hogy a szélsőséges "burzsoá propagan­dával egybecsengő megnyilvánulásaik a jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben objektive a konfrontációs törekvése­ket erősitik. A találkozó során folytatott éles vita ellenére ugyanakkor mindkét fél részéről kifejeződött a készség a kapcsolatok fenntartására. Megitélésünk szerint a jelenlegi helyzetben a vitákkal kapcsolatos elvi álláspontunkat a nyilvánosság előtt is meg kell fogalmazni. Az elmúlt hónapokban is folytattuk az érintkezést a szocialista, szociáldemokrata pártokkal, amelyek részé­ről szintén érzékelhető az az igény, hogy a feszültebb nemzetközi helyzetre való tekintettel rendszeres legyen a véleménycsere. Figyelembe véve, hogy czeíaiek a pártoknak a többsége kormányzati tényező, ezek a találkozók a párt­közi kapcsolatok erősítése mellett előmozdítják a kétoldalú államközi kapcsolatok fejlesztését, valamint a nemzetközi béke és biztonság ügyét. Ü~

Next

/
Oldalképek
Tartalom