MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982
1982-11-30 184. öe. - 1982_PB 184/158
14/2. annak a fejlődési iránya nem ellentétes a mi szocialista elveinkkel és nem növi tul azt a határt, mint ami határok között mi tulajdonképpen ezt elképzeltük. Nem erre alapozzuk a szocialista gazdaságot. Ez egy kényszerű dolog, részben történelmi okok, részben pedig napi szükségletekkel, hogy ennek az életre hivása megtörtént. Elvtársak nem akarok további felszólalásokra kitérni, még utalnék arra, amit Bostai elvtársnő mondott, hogy a Népfrontban milyen volt a hangulat a tanácskozáson. Másutt is ezt tapasztaljuk. Ez a hangulat, ez a cselekvőkészség, tenniakarás óriási lehetőség számunkra, ezt őrizni kell, erre kell nekünk alapozni a további munkát. Tehát a munkának meg vannak a személyi feltételei. Én bizton tudom azt, hogy a Központi Bizottságunk a félidős mérleggel ami rá tartozik el fogja végezni, de van mostani iránytünk is. A kongresszus és budapesti párthatározat . A VB. ugy látta, a felszólalók is megerősitették, itt alapvetően nincsenek iránybeli gondok. Van merre haladjunk. Elvtársak! Az eredménye pedig a munkánknak, hogy csak egy bizonyos szerepét vegyem ki, a város fejlesztése. Olyan az épitőipar amilyen, de majd nem fogjuk felmenteni azért, mert egyszer már ilyen hibát csináltunk, amikor a védelmezői nagyon erősek voltak. Nem is ezt akarom mondani. De mégis elvtársak, ha végig tudjuk csinálni amire ma van eszköz, értve alatta, hogy épitőipar és amire meg lesz a pénzünk, a főváros sokkal szebb lesz 85 végén, mint ahogy most be tudjuk mutatni. Az embereknek azért a közérzetét, az életkörülményét javitja. S én hiszem azt elvtársak, hogy a mi pártunk pedig ezzel a mostani körülménnyel is szembenézve megtalálja a megoldást, mint ahogy eddig erre mindig bizonyosságot tudunk felmutatni és én bizton tudom azt, hogy a budapesti pártmozgalom ebben a munkában megint a vastagabbik végét fogja fogni a dolgoknak és miután nincs más lehetőségünk, ezzel a helyzettel szembe nézve, ezzel a ASS