MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982
1982-11-30 184. öe. - 1982_PB 184/124
10/10 sem egymástól, sem a társadalomtól. Az első hivó szóra egy év alatt több mint egymillióan vettek részt a feladatok végrehajtásában, a rendezvényeken, a kerületfejlesztési, kerületszépitési, környezetszépítő társadalmi munkába ez alatt az egy év alatt kétszer annyi érték jött létre, mint az V. ötéves terv időszakában, és azóta is nagyon sok új forma honosodott meg , pl. egyet emlitek csak közülük: az idős magukra maradt beteg embereket segitő szolgálat. En ezekkel a példákkal azt szerettem volna igazolni, hogy a népfrontban dolgozó párttagok és párton kívüliek megértették, hogy a kongresszus mit vár a népfrontban dolgozóktól, szivesén dolgoznak a közéletben, nem közömbösek a közügyek iránt, de sajnos van egy olyan érzés, hogy erről a közvéleménynek a tájékoztatása, hogy a mi körzeti, kerületi, budapesti bizottságunkban, munkabizottságunkban hogyan dolgoznak, mit dolgoznak emberek, a közvéleménynek a tájékoztatása nem a legmegfelelőbb. Nagyon nagy erőfeszitésekeket tettünk éppen a lakótelepi akciósorozatunkkal összefüggésben, hogy foglalkozzon, mutassa be azoknak az embereknek a tevékenységét, akik a lakóhelyi közösségeket alakítják, akik a hétköznapok társadami munkásai, ne vették ezt az igényt sem a televizió, sem a rádió olyan mértékben, ahogy ezt szerettük volna. Ugyanakkor pedig sokszor órák is vannak egyedi problémáknak a hangoztatására vagy ezekkel való foglalkozásra. Szeretném még elmondani azt is, hogy bizottságunk tájai rendkívül érzékenyen reagálnak az új tennivalókra, szinte alig van olyan bizottsági ülésünk, ahol új munkaformákra, megoldásokra ne vállalkoznának emberek. Létrejöttek a fogyasztók tanácsai. A fővárosban új művelődési közösségek jöttek létre. Csak a lakóterületen 57 lakóházi klub jött létre. Anyanyelvvédő, zenei klubok, cigányfórumok olyan iró és olvasó találkozók, amelyek politikai fórummá váltak, elkötelzett társadalmi kérdéseinkre fogékony irói tevékenységről esett szó ezeken a fórumokon. M^