MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982

1982-11-30 184. öe. - 1982_PB 184/115

*6. 10/1 az igazi internacionalista magatartást a szocialista hazafiságot kell szembeállítani a nacionalizmussal. És ez jelenti azt is természetesen, hogy becsüljük meg nemzeti értékeinket talán jobban mint eddig. De ne engedjük át ezt a terepet az éledező' ellenzé­kieknek, ellenségeinknek, akik ugye a nemzet nagy sorskérdéseit úgymond majd megoldják, mert azt a párt nem tudja megoldani, meg a kormány. A nemzet nagy sors­kérdéseit a jövőben is a párt, a néppel együtt fogja megoldani és nem ezek a tettik. De ki kell állni elv­társaim, harcolni kell. És azt kell követni ezzel a na­cionalista felfogással szemben - egy összefüggésben szeretném bemutatni an£ egyszer Kádár elvtárs mondott olyan szövetségeseknek egy kongresszus szünetében, hogy a mi pártunk mondta, olyat nem fog mondani amiért a szom­szédban élő magyarok húzzák a rövidebbet. Ha nekünk kell húzni a rövidet érte, akkor mondunk olyat. De azért ott húzzák a rövidebbet, az ott élő magyarok, ilyet nem fo­gunk mondani. És ezt mindenkinek tudni kell, hogy nekünk is fáj amikor bezárnak egy magyar iskolát amikor ezt csi­nálják, meg azt csinálják, mindenkinek fáj természetesen. De van egy fajta politikai felelősségünk. Nacionalimus ellen nem lehet nacionalizmussal harcolni. Ezt csak azért emlegetem, mert itt is szoba került, és hát az ellen­zékiek ezen a paripán lovagolnak ugy néz ki az utőbbi idő­ben egyre nagyobb mértékben. És hát azt hiszem azzal le­het egyetérteni, azzal kezdtem a hozzászőlásomat, hogy az eszmei hatásukat ellenzéki, ellenésges elemeknek nem sza­bad lebecsülni természetesen, tudnak zavarokat kelteni. Hát én azt mondom, hogy i itten nagyon kell tolerálni abból a szempontból is differenciálni, hogy akik, hogy mondjam, mondanak butaságot, de tulajdonképpen együtt vannak ezzel a rendszerrel, meg őszintén akarják, hogy előre haladjunk, de mondanak butaságot. S azokkal vitat­kozni kell fel kell világositani, nehogy, hogymondjam /M'T

Next

/
Oldalképek
Tartalom