MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982

1982-11-30 184. öe. - 1982_PB 184/55

- 5o ­A hármas követelmény, mint a kádermunka alapelve a gyakorlatban bevált. A követelmények tartalmát azonban a kor Igényéhez kell igazítani. A jelenlegi időszakban olyan vezetőkre van szükség, akik értik, ismerik a párt politikáját és alkotó módon meg is tudják valósítani. Akik korszerű szakmai, gyakorlati ismeretekkel rendel­keznek és felkészültségük lépést tart az adott szakma hazai és nem­zetközi fejlődésével. Akik megfelelő áttekintő és elemzőképességgel, kezdeményezőkészséggel, korszerű vezetési ismeretekkel rendelkeznek és az irányításukra bízott területen a szocialista demokrácia normái szerint képesek vezetni. A káderpolitikai elvek, a vezetői hármas követelmény érvé­nyesítése, a demokratizmus még több esetben csorbát szenved. Továbbra is fellelhető a kádermunkában a szubjektivizmus. Egyes terűre ken a kinevezésekben "hatalmi csoponok" összeütközése, jelöltjeik versenyez­tetése, esetenként elvtelen kompromisszumok alkalmazása is megfi­gyelhető. Vannak területek, ahol dinasztiák alakulnak ki és bizonyos vezetői állások betöltésére eleve jogot formálnak. Még ma is elő­fordul, hogy közrejátszanak a személyi döntésekben a felszínes benyomások, a sokszor csak átvett, de nem ellenőrzött Ítéletek. Gyakran az időszerű kádercserék is elhúzódnak. Az elmúlt két és fél évben nem sikerült kedvező változást elérni a vezetői állomány korösszetételében - továbbra is kevés közöttük a fiatal. A nők aránya a vezetők között nem tükrözi társadalmi szerepüket, iskolázottságuk szintjét, rátermettségüket, még mindig él előítélet velük szemben. ss~

Next

/
Oldalképek
Tartalom