MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1982
1982-06-25 181. öe. - 1982_PB 181/21
-» h mm vivtaányoknak az előnyeit egy másfajta jövedelempolitikával, Ösztönzési rendszerrel és mindazzal, ami ebben a témában az un. munkaerő-gondok megoldását szolgálja jobban előre lehetne vinni, mintsem ezeknek a szociális vívmányoknak a megkérdőjelezésével. Ha van valahol olyan érzet, /a konkrét példát amit mondtál a textiliparban, ahol talán egy kicsit előre futottunk, vagy túlhajtottunk/ azt konkrétan érdemes megvizsgálni, vettük a jelzést* Én általában vitatkoznék azzal, hogy ilyen összefüggést keressünk a gondok és a vívmányok között* Én azt gondolom, teljes az egyetértés Peják elvtárs, - és Hajas elvtársnő is utalt erre* Javaslataink sem azt a szándékot tükrözik, hogy valamiféle feltétel nélküli pénzt Ígérjünk az ifjúságnak, sző sincs rőla, ugyanabban a gondolatkörben mozgunk, amit mindketten felvetettek* Az ifjúság helyzetét differenciáltan, annak speciális gondjaival együtt akarjuk kezelni, vizsgálni* Ezt azonban kiemelt feladatnak tartjuk, és azon belül is a lakáskérdést, a családalapítás feltételeit segítendő* Döntően ugy, ahogy Peják elvtárs és Hajas elvtársnő utalt rá, mindenki találja meg az értelmes, jó munkát és ennek a munkának az arányában részesedjen a jövedelmekből* Ez a cél* Semmiféle munkafedezet nélküli Ígérgetésre nem gondoltunk, ha ez derülne ki, akkor elnézést kérünk, ilyesmiről nem volt szó* Én egy dolgot azért megemlítenék itt, mert azt hiszem ez sem olyan egyszerű ügy* Az ifjúság magatartásának, cselekvésének megítélésekor, hogy t.i* többet pazarolnak, nem takarékoskodnak eléggé* Az ifjúság erre mindig hajlamos, ez tagadhatatlan* Egy valami van, amit figyelembe kell venni* Hogyha nem látja értelmét, vagy nem lát igazi perspektiváb a takarékosságra, ha reménytelennek látja a célt takarékosság révén is, ha olyan drága a lakás, - hadd ne mondjam tovább, - akkor ez objektíve alapot szolgáltat egy egyébként elitélendő és pazarlásnak minősíthető fogyasztási szerkezet megvalósítására* Erre utaltunk, ez az a fajta gond, amit nagyon Összetetten és árnyaltan kekl nekünk segíteni megváltoztatni* M