MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1981
1981-12-21 178. öe. - 1981_PB 178/37
- 33 A munkaverseny megújhodását illetően azonban nem sok sikert hoztak eddig az erofesziteseink. Gond az is, hogy minél lejjebb megylink, annál tarkább a gyakorlat a gazdaság pártirányitásában, sok helyen ma sem látják mi a teendője ebben az alapszervezetnek, vagy pártcsoportnak. Ugy tűnik, érdemes lenne egy kis energiát forditani arra, hogy az új követelményeknek megfelelően pontosabban és végezhetőbben fogalmazódjanak meg a párt feladatai. A budapesti pártapparátus megitélésünk szerint rendesen végezte a munkáját. Azokat az elhatározásokat, amit a pártbizottság a munkarend, munkamódszer vita kapcsán fogalmazott meg az apparátussal kapcsolatban, végrehajtottuk. Az apparátus informáltságában,az apparátus munkájának a szervezésében, koordinálásában a szükséges lépéseket megtettük. Azt reméljük, hogy ezekkel egységesebbé és irányitottabbá vált az apparátusi tevékenység. Osztályaink munkájáról a kerületi első titkár elvtársak elismerően szóltak. Méltatták a Gazdaságpolitikai Osztály javuló tevékenységét, és nagyobb tömegkapcsolatot, több kerületi kapcsolatot igényeltek az Agitációs és Propaganda Osztálytól. Befejezésül 1982. fő feladatairól szólok. Mindenekelőtt nagy súllyal kell foglalkoznunk a Budapesti Pártbizottság és a Tanács VB közös ülésén az MSZMP KB és a Minisztertanács lakásépités, lakásfenntartás, lakásgazdálkodás és -elosztá fejlesztésének irányelveiről hozandó állásfoglalásunkkal. Ez az országos lépés döntően budapesti lépés. Itt az intézkedések nagyon sok embert érintenek, nemcsak az egyszeri ülésen lesz ezzel feladatunk, hanem egész esztendőben majd a végrehajtás egyes lépéseinél is sok munka vár ránk. A másik feladat, hogy ténylegesen kézbe vegyük azokat a dolgokat, amelyffket . fővárosunk lakossága, közvéleményünk, munkások, értelmiségiek, alkalmazottak sokszor tesznek szóvá. Gazdátlan állapotok sehol ne legyenek. Ezért indokolt, hogy tekintse át pártbizottságunk a közmüvek állapotát, 5*