MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1981
1981-12-21 178. öe. - 1981_PB 178/17
A városfejlesztés 1981. évi eredményeiről és gondjairól is szólni kell a beszámolóban. A Fővárosi Tanács tevékenysége e tekintetben a fő irányokban megfelel az éves tervben megfogalmazott céloknak, s az előre meghatározott prioritásoknak. A lakásépitési célok teljesülnek ebben az esztendőben. A 16 ezer lakás épitési megoszlása olyan, hogy abból célcsoportos közel 9000, mintegy 1000 db egyéb állami, telepszerű magánerős 3800, egyéb magánerős több, mint 2200 lakás. A kapcsolódó létesítményekben egyes területeken lemaradás van. Az elmondott bölcsődei számokhoz hozzáteszem, hogy 90 férőhelyet nem tudtunk megépíteni ebben az esztendőben. Még nagyobb az elmaradás az óvodai területen, ahol 400 férőhely nem épült meg. Ha összevetjük, hogy 900 gyereknek nincs óvodai férőhelye és 400-at nem építettünk meg, akkor világosan látszik, hogy jobb helyzetben is lehetnénk. Általános iskolai tanteremből 30-at nem tudtunk megépíteni. Ez, a jelenlegi tanteremhiány miatt, elviselhetetlen. Tarthatatlan az is, hogy a tanterem építésben is január 1-től év végéig számolnak. Az az álláspontunk, hogy tanterem épités esetében a tervciklus az nem január 1-től december 31-ig tart, hanem azok az iskolai év megkezdése előtt, augusztus 15-vel fejeződjenek be. A VI. ötéves tervben jelentős összeget fordíthatunk a lakóházak felújítására. Miután erről pártbizottsági ülésen részletesebben tárgyaltunk, ezért erre nem térnék ki. A pártbizottság állásfoglalása politikailag is, és egyéb tekintetben is olyan alapot képez, ami ennek a munkának a javulását segítheti elő. A fővárosban céljainknak megfelelően haladnak a közlekedési és közműberuházások. Az intézkedések eredményeként tovább javult a közlekedés, a közmüvi szolgáltatások helyzete. Eredménynek kell tekintenünk, hogy a tömegközlekedés a növekvő igényeket kielégítette és csökkent a zsúfoltság. A hírközlésben változatlanul feszültséget jelent a telefonellátás. A KPM vezetőviel az elmúlt napokban tárgyaltunk erről, valami javulás várható: a 100 lakásra jutó telefon száma 32-ről 38-ra nő. n