MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1981

1981-06-22 174. öe. - 1981_PB 174/52

~ 12 ­Nagy fontossága miatt röviden szóllb#t<kjM^4^\a népgazdaság energiaellátásának helyzetéről. Arról adjfceífyate számot, hogy az év eddigi hónapjaiban az energiafelhasználás összességében ke­vesebb volt a tavalyinál. Az össz-energiafelhasználáson belül a villamosenergia-fogyasztás az előző évihez képest 4 %-kal emelkedett. Az egy háztartásra jutó villamosenergia-fogyasztás az áremelést követő mérséklődés után az idén ismét emelkedést mutat. Az energiaellátásban számottevő fennakadás nem volt, egyedül a széntermékeknél előforduló választéki problémák okoztak ki­sebb gondot. Az energiaigényesség csökkentését a VI. ötéves terv energiagazdálkodási programjának megvalósításával tovább kell folytatni, sőt meg kell gyorsítani. Erre azért is fel kell hívni a figyelmet, mert például az iparban az energiara­cionalizálásra eddig kialakított javaslatok túlnyomó többsége nagyobbrészt a kőolaj- és kőolajtermékeknek - elsősorban föld­gázzal - való helyettesítését célozzák tetemes központi pénz­eszközök igénylésével. Viszonylag kevés az olyan javaslat, amely saját forrás, illetve bankhitel igénybevételével kapcsolódna be a programba. A mezőgazdaságban ennél kedvezőbbek a tapasztalatok, 5^

Next

/
Oldalképek
Tartalom