MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1981
1981-06-22 174. öe. - 1981_PB 174/50
- 10 lődött az egyéni közlekedési eszközök, s nőtt a tömegközlekedési eszközök igénybevétele, az itt utazó utasok száma. Elősegítette ezt - többek között - a benzin fogyasztói árának januárban történt emelése, aminek hatására a benzinfogyasztás az év első négy hónapjában 8 %-kal lett alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar előtt feszített feladatok állnak, ezek teljesítése érdekében a szükséges intézkedések megtörténtek. A gazdaságok időben megismerték a terv céljait. A célok elérése érdekében került sor a hús-, a baromfi- és a cukoripar termelésének fejlesztését segítő, illetve ösztönző intézkedésekre is. Az őszi gabonák területe - beleértve a búzát is - az előirányzottnál 106 ezer hektárral kevesebb, s valószínűleg a kukoricáé is kismértékben elmarad a tervezettől. A tavaszi árpa és a zab vetésterülete növekedett. Az összes gabona vetésterülete várhatóan 70-90 ezer hektárral kevesebb lesz a tervezettnél, ugyanakkor a napraforgóé és a cukorrépáé 46 ezer hektárral több. Az ősszel elmaradt szántások, talajelőkészítés pótlásához az idő kedvezett, a vetéseket a gazdaságok időben, jó minőségben elvégezték. Ugyanakkor a csapadékhiány az őszi gabonák fejlődését,