MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1981
1981-06-22 174. öe. - 1981_PB 174/35
ritása érdekében. Kudarcukhoz ny ilvánvalóan az is hozzájárult, hogy a vitában egyikük sem fogalmazott meg határoOTTTfrcséiekvési programot, s a másik csoporttal ellentétében "jelenleg sem a Központi Bizottságban, sem a párt közép-_ és alsószintű szerveiben nem rendelkez nek olyan támogatás~sal, "amely fellépésüknek nagyobb súlyt adna. A plénumon elfogadott határozat a korábbi dokumentumokhoz, de az előadói beszédhez képest i s_ egyértelműbben foglal állást néhány lényeges kérdésben. Visszautasítja a_ párt szervezeti felboml asztását és ideológia i aláásását célzó törekvéseket, a demokratikus centralizmus, a marxizmusleninizmus elleni támadásokat. L eszögezi, hogy a párttagság HtrTtériuma a XI, plénum határozataihoz való viszony és a végrehajtásukban való aktiv részvételi Konkrét m tézkedéseket helyez kilátásba a közrend, a törvényesség, az állami intézmények védelmére. Á dokumen'tünT'hyömatekosan fogalmazza meg Lengyel ország nemzetközi elkötel ezettségét, a Szovjetunióhoz való viszonyát, a szocialista közösséghez tartozását. ~~ " Ugyanakkor a ^XI. plénum állásfoglalá sai határozottabb hangvételük ellenére is túl általános, illetve nem e gyér"telmü megfogalmazásodat tartalmaznak az úgynevezett horizontális pártszervezetekről, a Szolidaritás tevékenysegéről, a gazdasági élet_ ren dbehozatalá ról, s a tömegtájékoztatás pártirányitásának helyreállításáról. Időközben ülést tartott a Szejm, ahol Jaruzelski miniszterelnök a XI. plénum határozataival összhangban fogalmazta meg a legsürgősebb feladatokat, mindenekelőtt a ? gazdasági éle t és a jígz_r ejad_m figszilárditása területén. A .•Szejm állásfoglalása szerint a kormányzatnak haladéktalan