MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1981

1981-04-07 172. öe. - 1981_PB 172/41

folytatni az aktuális kérdésekről, hogy egységes álláspontra jussunk a belpolitikai helyzet alapkérdéseiben a Központi Bizottságban, majd ezt követően a területi pártszervezeteknél. Ezáltal is ösztönözzük és segitsük az alapszervezeteket élénkebb politizálásra. Az alapkérdésekben való egyetértés feltétele annak, hogy amikor konkrét kérdések kerülnek a Központi Bizott­ság, illetve más vezető pártszervek elé, azokban helyes állás­pontot alakitsunk ki. Mindezek előrebocsátásával Óvári elvtárs beszámolójában a XII. Kongresszus óta eltelt majdnem egy esz­tendő belpolitikai életéről, pontosabban ennek legfontosabb kérdéseiről szólott. Egy évvel ezelőtt a XII. Kongresszus megállapította, hogy a belpolitikai helyzet kiegyensúlyozott, a munkásosztály, a dolgozó nép hatalma szilárd, a párt vezető szerepe érvényesül, a párt és a tömegek közötti kapcsolatot a kölcsönös bizalom jellemzi. Már akkor megállapítottuk: mindemellett van a köz­véleményben aggodalom is, részben amiatt, hogy a nemzetközi feszültség növekedett. Sokan nyugtalankodtak az ország gazdasági helyzete miatt is. Amikor a nemzetközi gazdasági feltételek nehezebbé kezdtek válni, egy ideig nekünk az volt a gondunk, hogy az ország lakossága nem értette és nem is érezte eléggé: a gazdasági helyzet számunkra nehezebbé vált, tehát több a tennivaló. S akkor elkezdtük magyarázni az ország gazdasági helyzetét, i ennek külső és belső okait. Részletesen kifejtettük ezeket, és végül a közvélemény megértette, hogy bizony az ország gazdasági helyzete nem könnyű. De azt még nem eléggé értette,

Next

/
Oldalképek
Tartalom