MSZMP Budapesti Pártbizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.3.) 1980
1980-01-21 161. öe. - 1980_PB 161/39
A budapesti pártszervezetek a Magyar Szocialista Munkáspárt programjának szellemében, nagy erőfeszítéssel, tudatosan és eredményesen dolgoztak életünk minden területén a XI. kongresszus, az 1975. évi budapesti pártértekezlet határozatainak végrehajtásáért. Nehezebb és bonyolultabb külső és belső körülmények között kellett feladatainkat megoldani, mint a korábbi években. A nemzetközi élet hullámzásai, a világgazdasági hatások bátrabb kiállást, mindenoldalú, elmélyült felkészülést követeltek. A munkában, a városfejlesztésben, az élet- és munkakörülmények, valamint a város politikai hangulatának javításában döntő volt az elmúlt öt évben is a több mint ötezer alapszervezet, a kétszáztízezer kommunista helytállása, munkája. A Budapesti Pártbizottság, a főváros pártszervezetei teljesítették politikai kötelezettségüket. Eredményeink forrása, hogy a két pártértekezlet között tovább fejlődött a párt vezető, kezdeményező, irányító szerepe, erősödött a párt egysége, nőtt a kommunisták felelőssége a határozatok végrehajtásáért, s ennek nemcsak előkészítői, hanem szervezői is voltak. A párt ereje Budapesten is minden vonatkozásban kézzelfogható. A pártéletnek, a párt eszmei, politikai és cselekvési egysége megszilárdításának kiemelkedő eseménye volt a többi között: a párttagsági könyvek cseréje, a Központi Bizottság 1978. április 18-19-i határozata a XI. kongresszus óta végzett munkáról és az 1979. szeptember 25-én tartott budapesti kommunista aktíva. A Budapesti Pártbizottság is elvégezte értékelő, feladatokat meghatározó munkáját. Mindezek segítették, hogy a dolgozók megértsék gazdasági, belpolitikai helyzetünket, hogy bővüljön a párt tömegkapcsolata, erősödjenek társadalmunk szocialista vonásai. Budapest V. ötéves terve a főváros fejlődésének egyik kiemelkedő időszaka: 75-77 milliárd forintot fordíthattunk beruházásokra. A felépült új lakónegyedek, városközpontok, 33